Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hallásvizsgálat: csak minden negyedik újszülöttnél

Finanszírozási problémák miatt a hazai újszülöttek mindössze negyede esik át hallásvizsgálaton, holott jogszabálymódosítással lehetőség nyílna a teljes körű szűrésre és a siketség időbeni felismerésére. Erről a Pécsi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti Klinikájának igazgatója beszélt az MTI-nek pénteken.


Dátum: 2006-03-10 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:18.310098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon évente mintegy 100 ezer gyermek jön a világra, közülük csak minden negyediknél végzik el a vizsgálatot, holott tény, hogy az újszülöttek 2-3 ezreléke siketen, vagy súlyos kétoldali halláscsökkenéssel jön a világra - mondta Pytel József annak kapcsán, hogy péntektől Pécs ad otthont a témában tartott kétnapos, országos szakmai szemináriumnak, amelyen több mint 110 szakember ismerkedik a diagnosztikai módszerrel és az alkalmazott eszközökkel.

A professzor szavai szerint ugyanakkor fontos, hogy a siketséget korán, lehetőleg fél éven belül felismerjék, mert akkor a problémát akár egy fülbe ültetett speciális hallókészülékkel is orvosolni lehet, ellenkező esetben a gyermek nehezen tanul meg beszélni, így lemarad a szellemi fejlődésben.

A gyermekek hallását korábban mesterséges zajkeltéssel tesztelték, figyelve a csecsemő reakcióit. Ez azonban a vizsgáltak negyedénél téves diagnózishoz vezetett. Egy 1978-ban, Angliában kidolgozott és a pécsi klinika úttörőmunkája révén 1997-től Magyarországon is alkalmazott objektív módszernek köszönhetően nem szükséges a reakciókra figyelni, a vizsgálatot alvó gyermekeknél is el lehet végezni.

Ennek lényege, hogy rövid hangingert adnak egy, a hallószervbe helyezett készülékkel, amely egyúttal méri a működő fülből visszaérkező, alacsony intenzitású hangot. Amennyiben van visszajelzés, a gyermek egészséges, ha nincs, további vizsgálatokat követően hallókészüléket kaphat.

Pytel József beszámolt arról, hogy a módszer azért nem tudott elterjedni Magyarországon, mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a gyermekeket "bennfekvőként" kezeli, hallásvizsgálatukra külön forrást nem biztosít. A mérőműszerek drágák, kevés intézmény engedheti meg, hogy azokat saját költségen vásárolja meg.

A professzor ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az újszülöttek hallásvizsgálata a közeljövőben teljes körűvé válhat. Elmondta: bizakodására az ad okot, hogy az egészségügyi tárca a közelmúltban e témában kikérte a fül-orr-gégész szakmai kollégium állásfoglalását, így lehet, hogy kedvezően módosul a jelenlegi szabályozás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek