Elindul a mozgósító kampány
Schmitt Pál pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette: a 2006. március 10-i állapot szerint a Fidesz-KDNP jelöltjei több mint 1 millió 516 ezer kopogtató cédulát gyűjtöttek, és mind a 176 egyéni választókerületi jelöltet bejelentették. Sajtóhírek szerint az MSZP alig több mint fele ennyi ajánlószelvénnyel rendelkezik. A Fidesz alelnöke arról is beszélt, hogy a Fidesz elindítja mozgósítókampányát 400-450 ezer aktivista segítségével azért, hogy mind a 8 millió választópolgárhoz eljussanak.
Dátum: 2006-03-10 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:20.387735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ennyi ajánlószelvényt a demokrácia történetében soha egyetlen párt még nem gyűjtött" - hangsúlyozta Schmitt Pál. Köszönetet mondott mindenkinek, akik segítették az ajánlószelvények gyűjtését. Sajtóhírek szerint az MSZP alig több mint fele ennyi kopogtató cédulával rendelkezik.
A Változás 2006 mozgósító kampányról elmondta, személy szerint vállal politikai felelősséget érte.
- A jövő héttől országos kampánykörútra indulok, ellátva emellett az európai parlamenti munkámat is - jelentette be. Schmitt Pál emlékeztetett, hogy tavaly novemberben a Szövetség vezető politikusai önkénteseket toborzó körúton vettek részt, ahol 100 ezren jelentkeztek, hogy segítsék a Szövetséget a kampány végső fázisában.
Mint elmondta, a mozgósító kampányban aktívan közreműködik 11 ezer polgári kör 200-250 ezer tagja, a szövetség tagjai (KDNP, Fidelitas, Nemzeti Fórum, Lungo Drom, Vállalkozók Pártja, Kisgazda Polgári Egyesület), mintegy 90 ezer ember, és hozzávehető a Fidesz jelenlegi 32600-as létszáma is.
"Elmondhatjuk, hogy a mozgósítási kampány beindulásakor mintegy 400 ezer ember aktív közreműködésére számítunk" - tette hozzá. Kiemelte, hogy a Szövetség nyolc tagozata is - teljesen kiépített országos hálózattal - részt vesz a kampány utolsó fázisában.
A mozgósító kampány célja az, hogy a 8 millió választópolgár közül minél többen elmenjenek szavazni, legalább a szavazásra jogosultak 75 %-a az urnák elé járuljon. "A demokrácia sikere, a demokrácia megerősítése lenne véleményünk szerint a magas részvételi arány. Úgy gondoljuk egyébként, hogy a magas részvételi arány a Fidesz győzelmi esélyeinek is kedvez" - tette hozzá.
Schmitt Pál elmondta, hogy a Változás 2006 mozgósító kampányt segíti Pelczné Gáll Ildikó a női kampánnyal, Kósa Lajos, Hende Csaba, a polgári körök koordinátora, Kubatov Gábor, a Polgárok Háza igazgatója, és a fiatalok bevonása szempontjából lényeges Ifjúsági Tagozat vezetője, Loppert Dániel.
- Mind a 8 millió választópolgárt el kívánjuk érni - szögezte le.
"A hozzánk beérkezett kopogtató cédulákat a törvényes előírásoknak megfelelően a határidő után három napon belül megsemmisítjük" - közölte Schmitt Pál. Bejelentette azt is, hogy a Szövetség meg kívánja vásárolni a pártok számára hozzáférhető, teljes címlistát. "Mindenkit meg kívánunk keresni a következő harminc nap során" - tette hozzá.
fidesz.hu