Délelőtt 260 forint/eurós szint közelébe gyengült a forint
Pénteken délelőtt hektikus piacon gyengült a forint, az euró csúcspontja délelőtt 259,90 forint volt. Délben 259,40/50 forinton jegyezték az uniós valutát, míg reggel 257,20/30 forint, előző nap délután 257,15/20 forint volt az árfolyam.
Dátum: 2006-03-10 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:20.691656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A forint 8,11 százalékon állt délben a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A piacon úgy vélik, hogy egy nagy összegű 260 forint/eurós opciót próbálnak védeni a piacon, ezért sokan vesznek részt a hevesen, olykor 50 filléreket ugráló piacon. Kereskedők kiemelték, hogy feltűnően aktívvá vált a Magyar Fejlesztési Bank is a piac minden szegmensében, és "mások is megmozdultak a forint védelmében." A dollárral dél körül 217,60/70 forinton kereskedtek, két forinttal a csütörtöki 215,70/80 forint felett.
Az államkötvények másodpiacán a hosszabb lejáratokon 7,20/30 százalékra emelkedett a hozamszint, ami átmenetileg akár csúcsnak is tekinthető - amennyiben az euró nem jut túl a 260 forintos árfolyamon. Csütörtökön a rövid lejáratokon 6,17-6,62 százalék, a hosszabbakon 7,05 százalékon állt a benchmark.
MTI - fidesz.hu