Illegális autópálya-építési hulladék két röszkei homokbányában
Feltehetően az M5-ös autópálya építése során keletkezett hulladékot helyeztek el illegálisan két röszkei homokbányában - közölte Balogh László, a térség országgyűlési képviselője pénteken az MTI-vel a helyszínen.
Dátum: 2006-03-10 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:25.074668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újonnan épített autópályától és egy természetvédelmi területtől pár száz méterre, Röszke és Mórahalom között két homokbányában ismeretlenek hatalmas mennyiségű építési hulladékot helyeztek el - mondta az áprilisi választásokon Fidesz-KDNP támogatással újra induló honatya.
A politikus elmondta, nem tudja, kik rakták le a törmeléket, de ilyen jellegű és mennyiségű hulladék száz kilométeres körzetben csak az autópálya-építés során keletkezhetett.
A képviselő információi szerint a területre senki nem kért, és senki nem kapott engedélyt hulladéklerakásra, főként azért nem, mert az egyik helyen élő nádast töltöttek föl a törmelékkel.
A környezetvédelmi szakemberek becslése szerint több tízezer tonnányira tehető a bányákban elhelyezett hulladék mennyisége - tudatta a politikus.
Balogh László közölte, a környezetszennyezésre természetvédők hívták fel a figyelmét. Az esetet jelentette az illetékes hatóságoknak, akik helyszíni szemlét tartottak és felszólították a bányák tulajdonosait, a jövő hét elejéig tisztázzák a helyzetet.
A honatya szerette volna fölhívni a környezeti veszélyre Gyurcsány Ferenc figyelmét, aki szombaton a szennyezés helyétől pár száz méterre adja át az autópályát, de - mondta - a térség országgyűlési képviselőjeként nem kapott meghívót az ünnepségre, ezért levélben jutatja el a dokumentumokat a miniszterelnöknek.
A két homokbánya területén több méteres halmokban áll a földdel kevert bitumen, aszfalt, vasbeton-darabok, az útalapozáshoz használt speciális szövet, műanyagfólia, és a vízátereszek építésénél alkalmazott műanyagcsövek darabjai.
MTI - fidesz.hu