Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már ötezerhez közelít az áprilisban külföldön szavazók száma

Egy héttel a jelentkezési határidő előtt, pénteken 12 óráig mintegy 4.700 választó kérte a külképviseleti névjegyzékbe vételét - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az MTI megkeresésére.


Dátum: 2006-03-10 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:25.682659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legtöbben továbbra is Londonban, Brüsszelben, illetve Párizsban kívánják leadni szavazatukat, de száz feletti a száma azoknak is, akik New Yorkban, Washingtonban, Berlinben vagy Bécsben kívánják választói jogukat gyakorolni - tette hozzá Rytkó Emília.

Korábban két alkalommal lehetett a külképviseleteken szavazni: a 2004. május 14-i európai uniós parlamenti választáson 2.484-en, a 2004. december 5-i, a kettős állampolgársággal, valamint a kórház-privatizációval kapcsolatos népszavazáson pedig 1.995-en kérték, hogy vegyék fel nevüket a külképviseleti szavazójegyzékbe.

A választónak március 17-ig kell személyesen kérelmet benyújtani Magyarországon a helyi jegyzőhöz, aki ezt követően a választót felveszi a külképviseleti névjegyzékbe. Amennyiben a választó külföldön tartózkodik, külképviseleti névjegyzékbe vételét kérheti ajánlott levélben vagy meghatalmazott útján. A meghatalmazottnak úgynevezett teljes bizonyító erejű, két tanú által aláírt magánokiratot kell bemutatnia. A választó ezt követően a jegyzőtől értesítést kap a külképviseleti névjegyzékbe vételről.

A mostani országgyűlési választás lesz az első, amelyen a magyar választópolgárok külképviseleteken is leadhatják voksukat az ország 90 nagykövetségén és konzulátusán. Az OVI tájékoztatója szerint a legkevesebben Kínában, Líbiában, Marokkóban, illetve Nigériában szavaznak majd: itt mindössze 1-1 személy jelzett választási részvételt a magyar külképviseleten. A csütörtöki adatok szerint senki sem kíván majd a szavazni a Szaúd-Arábiai Királyságban.

A választás első fordulójára a külképviseleteken a magyarországi voksolás előtt egy héttel kerül sor. Erre azért van szükség, hogy az ott leadott szavazatokat, melyeket itthon számlálnak majd meg, még az első fordulót megelőzően hazajuttathassák. A külképviseletekről érkező szavazatokat az első forduló napján hozzáadják az itthon leadott szavazatokhoz, hogy az eredményt az itthon és külföldön leadott szavazatokat összesítve állapíthassák meg.

Egy, az MTI által korábban megkérdezett választási szakértő szerint ezt az eljárást a két forduló közötti rövid idő indokolja. Utalt arra, hogy a szavazóurnák "hazautaztatása" egyes esetekben több napig is eltarthat. Az pedig, hogy a választás második fordulójában kik vehetnek részt, csak az összes szavazat megszámlálása után derül ki - tette hozzá a szakértő.

A második fordulóra már ugyanakkor kerül sor itthon és külföldön. A külképviseleteken ekkor leadott voksokat a magyarországi szavazást követő hatodik napon adják hozzá a többihez.

A választási eljárásról szóló törvény kimondja: "Az első fordulóban a külképviseleten a magyarországi szavazás napját megelőző 7. napon, helyi idő szerint 6 és 19 óra között lehet szavazni. Azokon a külképviseleteken, ahol az időeltolódás a közép-európai időhöz képest -1 vagy -2 óra, a helyi idő szerinti 6 óra és a közép-európai idő szerinti 19 óra között lehet szavazni.

Az amerikai kontinensen létesített külképviseleteken a magyarországi szavazást megelőző 8. napon, helyi idő szerint 6 és 19 óra között lehet szavazni."

Kizárólag a Magyarországon lakóhellyel rendelkező választópolgárok adhatják le a külképviseleteken a szavazataikat az áprilisi országgyűlési választásokon. A választási eljárási törvény nem teszi lehetővé, hogy a külföldön élő, de magyar lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is részt vehessenek a voksoláson.

A külképviseleteken minden választó ugyanazokat a szavazócédulákat kapja kézhez, amelyeket az itthoni választókerületében kapna. Így elvileg előfordulhat, hogy a 176 egyéni választókerületi szavazólap mindegyikét ki kell majd nyomtatni egy-egy külképviseleten.

A "papíralapú" külképviseleti szavazás miatt a végleges választási eredményeket csak a második forduló után egy héttel - április 29-én vagy 30-án - tudja megállapítani az Országos Választási Bizottság. A szavazatok titkossága miatt ugyanis meg kell várni a külföldről hazaszállított urnákat, a voksokat pedig el kell helyezni az adott választókerület egy kijelölt szavazókörének egyik urnájában.

Minden választókerületben előre kijelölik azt a szavazókört, ahol a szavazás második fordulójának napján, április 23-án este 7 óra után nem kezdik meg a szavazatok számlálását. Ezekben a szavazókörökben csak a külföldi szavazatok megérkezése után, április 29-én végzik el ezt a feladatot.

Szoros eredmények esetén tehát csak a választásokat követően egy héttel derülhet ki, melyik párt hány mandátumot szerzett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek