Boszorkányüldözés a forradalom 50. évfodulóján?
Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján zajló magyarországi boszorkányüldözésről sugárzott riportot egy orosz tévé pénteken. A magyarok olyan botrányokkal ünneplik az évfordulót, amelyek az egykori kommunista rendszerrel együttműködő ügynökök-informátorok leleplezése körül robbannak ki.
Dátum: 2006-03-10 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:26.056830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Máris nemzetárulónak minősültek bíborosok és híres filmrendezők. A hazai történelem megértésére tett kísérletek politikai attrakcióvá váltak, amelyen szovjetellenes adut játszanak ki - vezette fel budapesti riportját a Ren-TV, fiatalabb nézőinek megmagyarázva, hogy 1956-ban kommunistaellenes felkelést vertek le szovjet tankok Magyarországon.
A Terror Házát bemutatva az orosz riporternőben felmerült a kérdés, vajon miért prezentálják Magyarországot a nácizmus áldozataként, és miért van olyan sok ebben a múzeumban a vörös terrorból, míg a barnából jószerivel semmi, bár a bejáratnál mindkettőt meghirdették?
A Ren-TV (amely 70 százalékban két Kreml-közeli magáncég, s 30 százalékban a német RTL tévé kezében van) riportjában beszámolt a Mécs Imrére kimondott "új társadalmi verdiktről is, amely szerint besúgónak kellett lennie, különben nem élhette volna túl" az 1956. utáni megtorlást. "Nagyon szomorú, ami történik. Évtizedeken át vezettem a demokratikus ellenzéket, egész tudatos életemben megfigyelés alatt álltam. Már azt hittem, hogy eljött életem legszerencsésebb szakasza. De ismét kényelmetlenné váltam azoknak, akik a hatalomra törnek" - mondta a képviselő, akinek pályája öregségére mély törést szenvedett.
A Ren-TV mutatta Mécséket, amint vacsora mellett megvitatják az új jelentéseket az igazságtétel frontjairól. Mécs felesége, Magyar Fruzsina váratlanul elővesz egy iratköteget, jelezve, hogy ez a róla szóló dosszié, amelyet a különleges szolgálatok irattárából bányászott elő. "Most bizonyítani tudom, hogy a férjem hős, nem pedig besúgó. Itt vannak a feljelentések ellenünk mindenféle alkalomból. Csak azt nehéz kitalálni, hogy ki a feljelentő, mert minden ügynök számmal vagy fedőnévvel szerepel."
A forgatócsoport felkereste a teljes feledésre ítélt, veterán felkelőket is. Ezek az öregek nem kaptak kedvezményeket, sem nyugdíjemelést. Nyomban kitessékelik a tévéseket, amint megtudják, hogy oroszok, s nem válogatják meg a szavaikat. A riport szerint a középnemzedék, miközben mámorosan leplezte le a szocializmus cinkosait, kiábrándult a mai kultúrából, amelyet - mint kiderült - ötven éven át ügynökök és titkosszolgák formáltak. A "next generation" számára pedig axióma: minden baj az oroszoktól ered. De azt már aligha tudja, milyen golyók nyomait őrzik még mindig egész háztömbök Budapesten.
MTI - fidesz.hu