Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gerillavezérből lett miniszterelnök Koszovóban

A Szerbia által háborús bűnökkel vádolt Agim Ceku egykori gerillaparancsnokot választotta koszovói miniszterelnökké a főként albánok lakta dél-szerbiai tartomány parlamentje.


Dátum: 2006-03-10 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:30.498973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 120-fős testület 65:33 arányban választotta meg pénteken a 45 éves Cekut, aki a függetlenségért vívott 1998-99-es albán gerillaháború idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) nevű lázadószervezetet vezette.

Belgrád hiába követelte a koszovói ENSZ-kormányzat (UNMIK) vezetőjétől, Sören Jessen-Petersentől, hogy akadályozza meg Agim Ceku megválasztását tartományi miniszterelnökké.

A belgrádi média szerint a misszióvezető vasárnap az Amerika Hangja rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy Cekunak "sok pozitív oldala van, és az idő múlásával a szerbiai illetékesek is megváltoztatják róla alkotott véleményüket".

Agim Cekut a szerb hatóságok azzal vádolják, hogy parancsnoki felelősség terheli a koszovói szerbek elleni népirtásért.

Ceku egy montenegrói napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a szerbeknek nincs okuk a félelemre, mert minden tőle telhetőt megtesz problémáik rendezése érdekében. Együtt kíván működni mindenkivel, beleértve Belgrádot is, de a koszovói szerbeknek is "el kell fogadniuk azt, amit felajánlanak nekik" - jelentette ki.

Bécsben március 17-én folytatódik a nemzetközi tárgyalások a tartomány leendő státusáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek