"Az MSZP-nek nem programja, hanem üzleti terve van"
Az MSZP programja nem egy ország programja, hanem üzleti terv - mutatott rá Deutsch-Für Tamás pénteken a Hajdú-Bihar megyei Bárándon egy lakossági fórumon, pártja országgyűlési képviselőjelöltjét ajánlotta a választók figyelmébe.
Dátum: 2006-03-10 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:31.085354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az MSZP programja nem egy ország programja, hanem egy üzleti csoportnak a következő négy évre vonatkozó üzleti terve" - mondta az Országgyűlés alelnöke, a párt kommunikációs vezetője. Magyarázatként hozzátette, hogy a Gyurcsány Ferenc által kidolgozott tervben az "emberekről nem hallunk". Deutsch-Für Tamás szerint ez nem véletlen, az üzleti gondolkodásmódban ugyanis nincs benne az ember. Az ember ugyanis pénzt visz, míg a befektetés, az épület, a beruházás az pénzt hoz.
Az elmúlt négy év értékeléséről szólva a hitelességet emelte ki, mondván, lehet-e hiteles az a politikai erő, amely ígéretei döntő részét nem teljesítette.
"A 2002-ben hivatalba lépett kormány 2004-ben megbukott" - utalt a fideszes politikus arra, hogy "Medgyessy Péternek le kellett mondania, olyan rossz teljesítményt nyújtott ő és a kormánya, hogy megbukott". Deutsch-Für Tamás rámutatott: ezt a szocialisták és az SZDSZ többsége mondta ki akkor, s amikor ma más is erről beszélt, akkor úgy tesznek, mintha az nem lenne igaz.
Kifogásolta, hogy Gyurcsány Ferenc egyedül készített programot, s azt 9.999.999 emberrel akarja elfogadtatni. "Aki azt gondolja, hogy egyedül rátukmálhatja saját programját a többiekre, az erőszakos ember, akitől sok jót nem remélhetünk" - mondta a politikus. Hozzátette: ezzel szemben a Fidesz azt az utat választotta, hogy az elmúlt két évben megkérdezett 2-2,5 millió embert, s az ő véleményükre alapozva kívánja megvalósítani az elképzeléseit a következő kormányzati ciklusban.
A fideszes politikus pártja kampányát őszintének nevezte, amely egyrészt őszintén szembenéz az elmúlt négy évvel, másrészt őszintén szól az előttünk álló időszakról, a feladatokról. Utóbbiak közül a munkát, a munkahelyteremtést, a teljes foglalkoztatás programját emelte ki.
Felfoghatatlan - mutatott rá -, hogy egy magát szocialistának, szociáldemokratának tituláló kormány milyen indulattal szólja le azt az elképzelést, hogy belátható időn - három-öt éven - belül mindenki dolgozhasson, aki dolgozni akar.
Élesen bírálta az MSZP magatartását a 14. havi nyugdíj elutasításával kapcsolatban is, mondván "akkora árulást a magyar politikában még nem tapasztalt", amit az MSZP az elmúlt hetekben a 14. havi nyugdíj elutasításával kapcsolatban tett.
MTI - fidesz.hu