Orbán Viktor az egységes kárpát-medencei gazdasági térségről
Egységes kárpát-medencei gazdasági térséget és a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket szorgalmazott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken az Országépítő találkozások nyolcadik, kecskeméti fórumán.
Dátum: 2006-03-10 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:32.263362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor elmondta, egy új korszakot kell elindítani, amelynek a neve: magyar szolidaritás. Ebben a korszakban - szemben a jelenleg is tartó vadkapitalizmussal - meg kell szüntetni a '80-as évek óta tartó önkizsákmányolást, amelynek következménye, hogy meggyengültek a szeretetközösségek, a családok, egyre több a válás, és egyre kevesebb gyermek születik. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon nincs igazi piacgazdaság, hiszen monopóliumok alakultak ki, ez pedig kizárja, hogy a résztvevő felek - a vevő és az eladó - meg tudjon egyezni egymással. Fel kell építeni egy olyan korszakot, amely nem a spekuláción alapszik, hanem a tisztességes munkán. Olyan kormányra van szükség, amely nem kívülről várja az ország bajainak megoldását, hanem hisz a magyarokban élő tetterőben, akarásban. Hozzátette, végre szembe kell nézni a valóságos állapotokkal, a gazdaság helyzetével is. Jelenleg ott tart az ország, hogy a választások idejére az államháztartási hiány beláthatatlan méreteket ölt. Ennek a kormánynak mennie kell! - szögezte le Orbán Viktor.
A magyarság helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy a magyar népesség 1981-től, vagyis 25 év alatt 600 ezer fővel fogyott. Mélyponton van a termékenység is, hiszen ahhoz, hogy egy társadalom újra tudja magát reprodukálni, egy nőnek két gyermeket kellene vállalnia. Ezzel szemben a magyar helyzet: egy nő csupán 1,29 gyermeket vállal. A születéskor várható életkor is alacsonyabb, mint az európai átlag, a nők 77, a férfiak 69 évig élnek, és az idő előtti elhalálozásban is - 65 éves kor alatt - vezet Magyarország. Ez a tendencia azt vetíti előre, hogy 2050-re mindössze 8,5 millió magyar fog élni a határokon belül.
Ennek nem csak ideológiai - amint fogalmazott Orbán Viktor - hanem gazdasági vetülete is van, hiszen a fogyatkozó, elöregedő Magyarországon ki fogja a nyugdíjakat befizetni? Emlékeztetett arra, hogy 1990-ben a nyugdíjkassza üres volt, így a jelenlegi nyugdíjakat az éppen aktívak befizetéseiből fedezik.
Az összefogás közösséget épít
A Kárpát-medencében élő magyarokról szólva a Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy 1990 és 2000 között a határon túli magyarság lélekszáma 11%-kal csökkent. A reprodukciós képesség akkora, mint a határon belüli magyaroknál, ám mindenhol kisebb, mint a többségi nemzeté. Az ezredfordulón 2,5 millióra becsült külhoni magyarság lélekszáma 2020-ra 530 ezerrel fog csökkeni. Összességében elmondható, hogy a Kárpát-medencében fogyatkozik a magyarság.
Martonyi János volt külügyminiszter Orbán Viktor kérdésére elmondta, hogy egy közösség erejét a világban határozza meg, hogy mennyire hisz saját magában, van-e önbizalma, tudatában van-e saját értékeinek, és képes-e az összefogásra. Magyarország helyzete attól függ, hogy polgárai milyen módon képesek összefogni. Magyarországnak és Európának is megújulásra van szüksége, és ha egy közösség hisz az erejében, nem számít, hogy kisebb vagy nagyobb nemzetről van szó, ahogy ezt a finnek és írek már bizonyították. Ha a magyarok is megérzik a közösségi szolidaritást, az kisugárzik a Kárpát-medencére is. Nincs sem nemzet, sem közösségépítés a család építése nélkül, ez a felismerés kezd éledni Európában, így tud teret nyerni a már nem csak szociális, hanem demográfiai szempontokat is figyelembe vevő családpolitika. Orbán Viktor kijelentette: ahol a szeretetre épülő gondoskodás jelen van, azt családnak kell tekinteni "a mi politikánk szempontjából". A Fidesz elnöke kérdésére - mely szerint hogyan kellene összekapcsolni a határon belüli, illetve kívüli magyarokat - Martonyi János úgy felelt: minden külhoni magyar, aki igényli, annak a letelepedés feltétele nélkül meg kell adni a magyar állampolgárságot. A Kárpát-medencében egy egységes gazdasági és kulturális tér létezett 1920-ig. Ezt a korábbi nagy értéket újjá kell építeni - mondta Matolcsy György.
A magyaroknak a nemzeti érdekeiket üzleti, gazdasági és pénzügyi eszközökkel kell érvényesítenie, ahogyan mások is teszik. A Fidesz elnökének kérdésére válaszolva a korábbi miniszter elmondta, hogy Magyarországra eddig mintegy 65 milliárd dollár külföldi befektetés érkezett, ennek mindössze öt százaléka áramlott a Kárpát-medencébe, ám ez is nagyrészt külföldi tőke, így a haszon is ott realizálódik, nem Magyarországon. Elhangzott, hogy a családi vállalkozásokat meg kell erősíteni, mert az erősíti a családokat is, illetve a családi vállalkozásokon keresztül lehet majd a tőkét kivinni a Kárpát-medencébe. Az lenne az ideális helyzet, ha Magyarország annyi beruházást tudna végrehajtani az államhatárokon kívül, mint amennyi tőkét befogad, ahogyan azt az osztrák példa is mutatja. 2020-ig megvalósítható lenne, hogy "évente többszörösét vigyük" ki magyar tőkeként, mint amennyi befektetés érkezik - elsősorban a Kárpát-medencébe. Az Európai Uniótól érkező tőkeinjekció által - ami nem hitel, hanem vissza nem térítendő támogatás - a magyar vállalkozások úgy megerősödhetnének, hogy képesek lennének a terjeszkedésre.
Él a család szeretete
A magyarokban él a családszeretet, ám akadályokba ütközik a családalapítás és a gyermekvállalás. A polgári kormány feladata, hogy ezeket az akadályokat elhárítsa, mert megvan az akarat, a lelkierő a magyarokban a több gyermek vállalására. A magyar gazdaság ellensége a gyermeket nevelő családanyáknak, így a polgári kormánynak kötelessége rugalmas, részmunkaidős foglalkoztatási formákat bevezetni. Ha a nők úgy döntetek, hogy a gyermeknevelés mellett dolgoznának is, akkor új óvodákat kell megnyitni, mert most kevesebb az óvoda, mint amire szükség lenne. A Szövetség elnöke kijelentette: be kell vezetni a családi alapon történő adózást, ami az adó jelentős mértékű csökkenését hozza magával a gyermeket nevelő családoknál. Meg kell változtatni azt a jelenlegi helyzetet, hogy az adórendszer csak a kereset nagyságát veszi figyelembe, de hogy abból mennyien élnek, azt nem. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Mindez nem azt jelenti, hogy akik nem nevelnek gyermeket azok több adót fizetnek, hanem akik nevelnek, azok kevesebbet - hangsúlyozta Orbán Viktor. Elhangzott, hogy a GYES első másfél éves időszakát a polgári kormány változatlanul hagyná, azonban a családok lehetőséget kapnának annak eldöntésére, hogy a második másfél éves szakaszt nyolc éves korig mikor akarják igénybe venni. Ez a rugalmasabb megoldás segítené az asszonyok munkavállalási lehetőségeit. A Fidesz elnöke kijelentette: a Széchenyi Terv keretében támogatni kell a magyar kis- és közepes vállalkozókat abban, hogy tőkebefektetéseket hajthassanak végre a határokon túl - elsősorban magyar területeken -, vállalkozásokat hozhassanak létre, és ezen keresztül kialakulhasson egy egységes, magyarok lakta kárpát-medencei gazdasági tér.
Kép és szöveg: www.orbanviktor.hu