Elismerte az MSZP a törvénytelen adatkezelést
Elismerte az MSZP, hogy a párt szolnoki irodájában dolgozó aktivistája illetéktelenül kezelt adatokat. A Fidesz az Országos Választási Bizottsághoz fordul az ügyben.
Dátum: 2006-03-10 20:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:32.565190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csák László, az MSZP szolnoki elnöke bejelentette: a párt helyi irodájában dolgozó aktivista munkája során illetéktelen adatkezelést végzett, ezért kezdeményezte személyes felelősségre vonását. A politikus hozzátette: az illetéktelenül kezelt adatokat megsemmisítették; azok forrásáról azonban nem tudott felvilágosítást adni.
Véletlenül rögzítették
Március 2-án Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője egy sajtó-helyreigazítási kérelmet vitt az MSZP szolnoki irodájába, ahová elkísérte a helyi televízió egyik operatőre. A képviselő egy olyan szobába is belépett, ahol a kamera rögzítette egy számítógép monitorját, a rajta szereplő adatokkal.
Ezekről az adatokról Deutsch-Für Tamás fideszes képviselő csütörtökön azt mondta: a szolnoki MSZP-irodán számítógépes adatbázisban tárolják azok személyes adatait, akik ajánlószelvényükkel támogatták a párt jelöltjeit.
Az OVB-hez fordulnak
A Fidesz szóvivője az InfoRádióban elmondta: pártja az Országos Választási Bizottsághoz fordul az ügyben. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: ez a jogosulatlan adatkezelés alkalmas lehet arra is, hogy egy másik törvénysértést, egy választási csalást készítsenek vele elő. A politikus hozzátette: felszólítják az MSZP-t, hogy semmisítsék meg nyilvánosan az összes illegális adatbázist. Hiller István szocialista pártelnök csütörtökön úgy reagált a szolnoki ügyre: az MSZP minden tekintetben betartja a választójogi törvényt.
Inforádió - fidesz.hu