Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor a kormányfőjelölt

Kormányfőjelöltnek Orbán Viktort, kormányfőhelyettes-jelöltnek Mikola István volt egészségügyi minisztert javasolta a kongresszus számára a Fidesz országos választmánya szombati, budapesti ülésén - jelentette be Deutsch-Für Tamás az ülés sajtónyilvános részén.


Dátum: 2006-03-11 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:37.962462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus közölte: Orbán Viktor javaslatára, egy új kormányzati modell jegyében döntöttek úgy, hogy miniszterelnökhelyettes-jelölti posztot is létrehoznak, és erre a volt egészségügyi minisztert jelölik. Orbán Viktor azt mondta: Mikola Istvánnak kormányfő-helyettesként az lenne a feladata, hogy "a nemzet orvosa, gyógyítója" legyen, a magyar életerő és a gyermekvállalás ügyét képviselje a kormányzatban.

Selmeczi Gabriella szóvivő a választmány ülésének nyílt részén elmondta: az országos lista hatodik helyén Horváth János áll, utána Kövér László, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Varga Mihály és Jakab István, a Magosz elnöke következik.

Örömmel és elszántan

Orbán Viktor - aki mint mondta, "örömmel és elszántsággal vállalja a kormányfő-jelötséget - azzal indokolta az új kormányzati modellt jelentő miniszterelnök-helyettes-jelölti poszt létrehozását, hogy a magyar nemzet két nagy célja, a gazdasági és a lélekszámbeli-lelki gyarapodás ne keresztezze egymást a kormányzati munkában, ne lehessen gazdasági megfontolásokból az emberek érdekei ellenében érvelni. Mint mondta, Mikola Istvánnak kormányfő-helyettesként az lenne a feladata, hogy "a nemzet orvosa és gyógyítója" legyen, "a magyar életerő, a magyar életkedv", az egészségügy és a gyermekvállalás ügyét képviselje a kormányzatban.

A kormányfőhelyettesnek "az lesz a dolga, hogy szem előtt tartsa, miképpen lehetnek a magyar emberek egészségesebbek, mit kell tennünk, hogy tovább éljenek, hogy vitálisabbak legyenek (...), és hogy a magyar családok ne féljenek annyi gyermeket vállalni, amennyit szeretnének" - mondta Orbán Viktor, aki ugyanakkor jelezte: az új modell szerint is megmaradna a miniszterelnök egyszemélyi felelőssége, de munkáját már nem csak minisztereivel, hanem helyettesével is megosztaná.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta: olyan személyt keresett az új posztra, aki nagy szakmai és politikai tapasztalattal rendelkezik, elkötelezett a magyar nemzet ügyének, és kellően bátor, s így esett a választása Mikola Istvánra. Orbán Viktor szerint a választás tétje, hogy a magyar nemzeti szolidaritás kormánya alakul meg vagy tovább haladunk a 80-as évek felé, az akkor jellemző pénzügyi válság irányába. Nem csak kormányváltásra, hanem szemléletváltásra is szükség van - fogalmazott a pártelnök, aki szerint "világossá kell tenni, hogy az a szemlélet, amely oda juttatta Magyarországot, ahol ma tartunk, többé nem gyakorolhat befolyást a magyar közéletre". "Hiszek abban, hogy Magyarország jövője a magyar nemzetben van, a magyar nemzet a mi igazi jövőnk, nem az idegen nagyhatalmak, nem a nagyvállatok és nem a bank" - jelentette ki Orbán Viktor, világossá téve azt is, hogy a Fidesz számára "a nemzet a test, a köztársaság csak a ruha", és az ország jövője a magyar nemzet életerejétől függ.

Mint mondta, nem egy ember programjára van szükség, hanem egy nemzeti programra, amelyet a Fidesz el is készített és a kongresszuson bemutat. A Fidesz elnöke a háta mögött ülő tizenöt-húsz fiatalra mutatva azt mondta, a mostani választásokon múlik majd, milyen életet élnek majd a gyermekeink, milyen lehetőségeik lesznek a következő években. A választmány tagjaihoz fordulva úgy fogalmazott: "mi a magyar országépítő életerő örökösei vagyunk". Elmondta: a választásokig hátralévő idő első nagy eseményeként március 15-én egy "nagyon nagy gyűlést" tartanak az Alalgút budai oldalánál, majd a Várban folytatják az ünneplést. Az ülés több mint két órás késéssel, 14 óra után kezdődött sajtónyilvános részén ismertették a párt országos és a területi listáit is.

Országos lista

1. Orbán Viktor (Fidesz)

2. Mikola István (Fidesz)

3. Áder János (Fidesz)

4. Semjén Zsolt (KDNP)

5. Wittner Mária (Fidesz)

6. Horváth János (Fidesz)

7. Kövér László (Fidesz)

8. Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz)

9. Pokorni Zoltán (Fidesz)

10. Varga Mihály (Fidesz)

11. Jakab István (MAGOSZ)

12. Deutsch-Für Tamás (Fidesz)

13. Szijjártó Péter (Fidelitas)

14. Turi-Kovács Béla (KPE)

15. Farkas Flórián (Lungo Drom)

16. Lezsák Sándor (Nemzeti Fórum)

17. Császár Antal (Vállalkozók Pártja)

18. Balog Zoltán (Fidesz)

19. Tellér Gyula (Fidesz)

20. Kontúr Pál (Fidesz)

21. Iván László (Fidesz)

22. Hoffman Rózsa (Fidesz)

23. Kontrát Károly (Fidesz)

24. Latorczai János (KDNP)

25. Ékes József (Vállalkozók Pártja)

Baranya megye

1. Bánki Erik (Fidesz)

2. Hargitai János (KDNP)

3. Aszódi Pál (Fidesz)

4. Kékkői Zoltán (KPE)

5. Pichler Imre (Nemzeti Fórum)

Bács-Kiskun megye

1. Matolcsy György (Fidesz)

2. Lezsák Sándor (Nemzeti Fórum)

3. Kerényi János (Fidesz)

4. Zombor Gábor (Fidesz)

5. Bagi Béla (MAGOSZ)

Békés megye

1. Domokos László (Fidesz)

2. Erdős Norbert (Fidelitas)

3. Vígh Ilona (Fidesz)

4. Dancsó József (Fidesz)

5. Babák Mihály (Fidesz)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

1. Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz)

2. Ódor Ferenc (Fidesz)

3. Nagy Kálmán (KDNP)

4. Tállai András (Fidesz)

5. Molnár Oszkár (Fidesz)

Budapest

1. Pokorni Zoltán (Fidesz)

2. Fónagy János (Fidesz)

3. Rogán Antal (Fidesz)

4. Szathmáry Kristóf (Vállalkozók Pártja)

5. Németh Zsolt (Fidesz)

Csongrád megye

1. Farkas Sándor (Fidesz)

2. Lázár János (KDNP)

3. Kispál Ferenc (MAGOSZ)

4. Nagy Sándor (Fidesz)

5. Nógrádi Zoltán (Fidesz)

Fejér megye

1. Mikola István (Fidesz)

2. Cser-Palkovics András (Fidelitas)

3. Dorkota Lajos (Fidesz)

4. Lengyel Zoltán (Fidesz)

5. Gógl Árpád (Fidesz)

Győr-Sopron-Moson megye

1. Medgyasszay László (Nemzeti Fórum)

2. Szijjártó Péter (Fidelitas)

3. Lanczendorfer Erzsébet (KDNP)

4. Molnár Ágnes (Fidesz)

5. Fenyőházi Tibor (MAGOSZ)

Hajdú-Bihar megye

1. Kósa Lajos (Fidesz)

2. Pálinkás József (Fidesz)

3. Rácz Róbert (Fidesz)

4. Örvendi László (MAGOSZ)

5. Vitányi István (Fidesz)

Heves megye

1. Demeter Ervin (Fidesz)

2. Nyitrai Zsolt (Fidelitas)

3. Herman István (Fidesz)

4. Török Margit (Fidesz)

5. Tuzáné Takács Zsuzsanna (Fidesz)

Jász-Nagykun-Szolnok megye

1. Varga Mihály (Fidesz)

2. Szalay Ferenc (Fidesz)

3. Fazekas Sándor (Fidesz)

4. Járvás István (Fidesz)

5. Fejér Andor (Fidesz)

Komárom-Esztergom megye

1. Bencsik János (Fidesz)

2. Meggyes Tamás (Fidesz)

3. Michl József (KDNP)

4. Lázár Mózes (Fidesz)

5. Völner Pál (Fidesz)

Nógrád megye

1. Balla Mihály (Fidesz)

2. Nagy Andor (KDNP)

3. Becsó Zsolt (Fidesz)

4. Rácz István (Váll.Párt/Lungo Drom)

5. Kristón Péter (Fidesz)

Pest megye

1. Orbán Viktor (Fidesz)

2. Harrach Péter (KDNP)

3. Ángyán József (MAGOSZ)

4. Selmeczi Gabriella (Fidesz)

5. Szűcs Lajos (Fidesz)

Somogy megye

1. Mátrai Márta (Fidesz)

2. Móring József Attila (KDNP)

3. Kuzma László (KDNP)

4. Szászfalvi László (Nemzeti Fórum)

5. Heintz Tamás (Fidesz)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1. Jakab István (MAGOSZ)

2. Tóth András (Fidesz)

3. Mádi László (Fidesz)

4. Simon Miklós (KPE)

5. Karakó László (Fidesz)

Tolna megye

1. Potáp Árpád (Fidesz)

2. Braun Márton (Fidesz)

3. Tóth Ferenc (Fidesz)

4. Fehérvári Tamás (Fidesz)

5. Hirt Ferenc (Fidesz)

Vas megye

1. Hende Csaba (Nemzeti Fórum)

2. Kovács Ferenc (Fidesz)

3. Puskás Tivadar (KDNP)

4. Bebes István (Fidesz)

5. Németh Zsolt (Nemzeti Fórum)

Veszprém megye

1. Kövér László (Fidesz)

2. Navracsics Tibor (Fidesz)

3. Kovács Zoltán (Fidesz)

4. Bóka István (Fidesz)

5. Lasztovicza Jenő (Fidesz)

Zala megye

1. Gyimesi Endre (Fidesz)

2. Cseresnyés Péter (Fidesz)

3. Nógrádi László (KDNP)

4. Manninger Jenő (Fidesz)

5. Vígh László (Fidesz)

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek