Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezárták az átkelőket Izrael és a palesztin területek között

Biztonsági okokból Izrael lezárta az összes átkelőt a zsidó állam és a palesztin területek között, az óvintézkedést a közelgő purim zsidó ünnep miatt vezették be.


Dátum: 2006-03-12 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:41.792547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter utasítására a hadsereg szombat estétől szerdáig lezárva tartja a zsidó államot és a palesztin területeket - vagyis a Gázai övezetet és Ciszjordániát - összekötő összes utat. A purim, azaz a sorsvetés ünnepe idén keddre esik.

Az izraeli hatóságok egyedül a karni átkelővel tettek kivételt, amelyen keresztül élelmiszert és egyéb létfontosságú cikkeket szállítanak a Gázai övezetbe, de ezen átkelő működtetését is naponta felülvizsgálják majd.

Ezen kívül fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek be Izrael területén is. A városközpontokban, üdülőhelyeken több ezer katona és rendőr járőrözik majd, a nagyobb településekre bevezető utakon pedig ellenőrző pontokat állítanak fel.

Izrael 1998 óta - egy tel-avivi merénylet nyomán - a purim idejére rendszeresen lezárja a palesztin területek határát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek