Kockázatok a baromfiágazatban
Az Atradius Credit Insurence N.V. Magyarországi Fióktelepének értékelése szerint a baromfiágazat az utóbbi hetekben nagy kockázatúvá vált, miután gyakorlatilag Európa minden országában megjelent a madárinfluenza.
Dátum: 2006-03-12 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:42.375356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vanek Balázs, a cég magyarországi fióktelepének vezetője elmondta a megbetegedés országos méretű elterjedése jelentős hatással lehet a cégek forgalmára és bevételére. A vállalkozásoknak ezért olyan tervekre van szükségük, amelyek segítségével megbirkózhatnak a vírus okozta esetleges járvány gazdasági következményeivel.
Az Atradius szerint nyilvánvaló ugyan, hogy egy esetleges járvány a baromfifeldolgozó vállalatokat veszélyeztetné a leginkább, de a biztosító kockázati indexeinek kimutatásai szerint a madárinfluenza legkisebb megjelenésének híre is már hatással van az élelmiszeripari cégek, sőt a vendéglátás és "a szabadidő ipar", valamint az utazási szakma szereplőire is.
Az Atradiusnál emlékeztetnek arra, hogy a madárinfluenza fertőzéstől sújtott országokban drámaian csökken a fogyasztói bizalom a baromfitermékek iránt. Például Magyarországon a visszaesés a becslések szerint 15-20 százalékos. Helyenként azonban - húzzák alá a biztosítónál - már 50 százalékos visszaesést is tapasztaltak a baromfitermékek eladása terén.
Vanek Balázs utalt arra, hogy biztosítójuk kockázati indexére támaszkodva az Atradius azt javasolja, hogy az érintett piaci szereplők és partnereik folyamatosan kövessék figyelemmel a helyzetet, hogy ne ütközzenek üzleti nehézségekbe, ne szembesüljenek készpénzfizetési problémákkal vagy adóssággal.
A baromfiágazat beszállítói számára a biztosító cég azt ajánlja, hogy meg kell próbálniuk csökkenteni kétes kintlévőségeik esélyét, diverzifikálva - azaz több lábra állítva - tevékenységüket.
Az Atradius Credit Insurence N.V. Magyarországi Fióktelepe az idén a múlt évihez hasonlóan mintegy 60 százalékos árbevétel-növekedéssel számol a magyar piacon. Tavaly az Atradius Magyarországon mintegy 330 millió forintos árbevételt ért el, ami 65 százalékkal volt több a 2004-es árbevételnél.
Az Atradius úgy számol, hogy a magyar hitelbiztosítási piac az elkövetkező években dinamikusan nő majd. A fejlett gazdaságú országokban ugyanis a vállalkozások mintegy 30 százaléka biztosítja kintlévőségeit, várható árbevételeit. Magyarországon viszont ez az arány jelenleg csupán 1 százalék. Emellett a magyar gazdaság egyes szektoraiban még mindig jelentős a vállalkozások közötti úgynevezett körbetartozás.
MTI - fidesz.hu