A jogalkotó alkotmánysértő mulasztásai
Tizenegy esetben nem orvosolta határidőre alkotmánysértő mulasztását a jogalkotó többek között a parlamenti házszabállyal, a vizsgálóbizottságokkal és a kisebbségek parlamenti képviseletével összefüggésben - közölte az Alkotmánybíróság (Ab) az MTI-vel.
Dátum: 2006-03-12 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:45.909081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Összesen 15 mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet kimondó alkotmánybírósági határozat van, amely esetében jogalkotási kötelezettségének eddig nem tett eleget a jogalkotó.
Ezek közül három esetben a kormány, tizenkét esetben pedig az Országgyűlés mulasztott. Három alkalommal a mulasztás pótlására az Ab által megállapított határidő még nem telt le, illetve egy esetben a mulasztást csak részben pótolták határidőre a jogalkotók.
Összesen tizenegy olyan alkotmányos mulasztás áll fenn, amelyek esetében a jogalkotó az Ab által előírt határidőig még csak részben sem teljesítette jogalkotói feladatát.
Ezek között van több a második világháborús, illetve azt követő eseményekkel kapcsolatos kárpótlási, kártalanítási rendelkezés, a parlament házszabályával kapcsolatos mulasztások, például a frakcióalakítás és az ülésezés rendjével összefüggésben. Továbbá az országgyűlési vizsgálóbizottságok státusának és a kisebbségek parlamenti képviseletének kérdése, illetve az érettségi és felsőoktatási felvételik új rendszere, mely utóbbinál a kormány nem orvosolta időben a mulasztást.
A legrégebbi, Ab által megállapított alkotmánysértő mulasztás a kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos, ez esetben a jogalkotói feladatokra szabott határidő 1992. december 1-jén járt le.
MTI - fidesz.hu