Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: gyerekeink európai polgárként élhetik életüket

- Ha meg tudjuk őrizni egymásba vetett hitünket, bizalmunkat és képesek vagyunk a magyar gazdaság növekedését fenntartani, akkor 2014-re Magyarország el tudja érni az uniós országok átlagteljesítményét - közölte a Fidesz elnöke pénteken, Budapesten.


Dátum: 2002-02-15 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:44.332810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán a Magyarország 2014 című konferencia sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "nem túlzó emberi igény azt remélni, hogy a gyerekeink európai polgárként élhetik az életüket, és mi magunk ezt még egészségben meg tudjuk élni".

- Magyarország számára ez az út a tudásalapú gazdaságon keresztül vezet - tette hozzá.

Pokorni Zoltán úgy vélte: a magyar gazdaságban van annyi dinamizmus és erő, hogy képes legyen 2006-ra teljesíteni az eurózónához való csatlakozás feltételeit.

Mint mondta, a 2004-es európai parlamenti választásokon lesznek magyar jelöltek, "Magyarország részt fog venni ezen a választáson".

- Az a teljesítmény, ami a magyar emberek mögött áll, jogosít fel bennünket arra, hogy azt mondjuk: nem tudunk elfogadni olyan utat, amely jó évtizedig másodrendű állampolgárként kezelné a magyar állampolgárokat az unión belül - szögezte le.

A legnagyobb kormánypárt elnöke hozzátette: a támogatások kérdésében olyan pozíciót kell elérni, ami az ország állampolgárainak jó.

Szólt arról, hogy a jelenlegi kormányzat a korábbi 0,68 százalékról a GDP 1,5 százalékára emelte a kutatás-fejlesztésre szánt támogatásokat. Kitért arra, hogy 14 multinacionális cég telepítette Magyarországra kutatás-fejlesztési központját.

A Fidesz elnöke szerint mindhárom eddigi kormányt elismerés illeti amiatt, hogy 40 százalékra emelkedett azon fiatalok aránya, akik felsőfokú intézményekbe járnak.

- Azt a célt fogalmaztuk meg, hogy 2006-ra minden második fiatal versenyképes, minőségi tudást, felemelkedést jelentő diplomát kapjon a kezébe - jelentette ki Pokorni Zoltán.

Hozzáfűzte: Magyarország nem az olcsó, hanem a kvalifikált munkaerővel akarja a versenyben pozícionálni magát.

A sajtótájékoztatón Wim van Velzen, az Európai Néppárt alelnöke közölte: meglepődött azon, hogy a magyarországi ellenzék a csatlakozni kívánó országoktól eltérően kezeli az integrációs tárgyalások során elért kormányzati eredményeket.

- Azt hittem, hogy minden magyar politikai erő, ellenzék és kormány egyaránt büszke lesz az elért eredményekre - fogalmazott, majd hozzátette: más országokban ezt lehet látni.

Úgy vélte, az ellenzék itt valamiért máshogy dolgozik; lehetséges okokként a féltékenységet és a választási kampányt említette.

Az Európai Néppárt alelnöke leszögezte: furcsa dolgokat tapasztalt az Európai Bizottság mezőgazdasági támogatásokkal összefüggő elsődleges jelentésének fogadtatása terén is.

- Magyarország 2004-ben már részt vehet az európai parlamenti választásokon - mondta. Kitért arra, hogy Magyarország jó jelentést kapott az Európai Bizottságtól, és az ország gazdasági mutatói is kedvezőek.

- Még mindig sok a tennivaló - tette hozzá, majd leszögezte: Magyarország eddig jó munkát végzett.

A magyar gazdaság növekedése 2003 és 2014 között várhatóan évi 6-7 százalék lesz - mondta Matolcsy György a Magyarország 2014 című konferencián.

A gazdasági miniszter a bizakodásra okot adó tényezők között említette, hogy a globális konjunktúra visszatér, illetve beérnek a 2000-2002 között elindított gazdaságfejlesztési programok.

Matolcsy György úgy vélte, hogy a magyar gazdaságnak az európai uniós csatlakozás évi egy százalék többletnövekedést jelent majd.

A 2003 és 2014 közötti gazdasági folyamatokról szólva a miniszter jelezte, hogy a kelet-európai térségben is gazdasági felemelkedés várható, a szomszédos országok szintén a gazdasági növekedés szakaszába jutnak. A térség gazdasági felemelkedése a magyar gazdaság számára is új lehetőséget teremt.

A miniszter jelezte, hogy 2014-ig a magyar gazdaságba jelentős külföldi munkaerőt fognak bevonni.

A konferencián Matolcsy György kitért arra, hogy az EU-bővítés esetén a magyar gazdaság 2015-re eléri az Európai Unió gazdaságának átlagos fejlettségét. Számítások szerint a bővítés nélkül 2014-ben a magyar gazdaság az uniós fejlettség 90 százalékát érné el.

Előadásában a miniszter kifejtette, hogy 1999 és 2000 között a magyar gazdaság kétszer olyan gyorsan nőtt, mint az Európai Unió átlagos növekedése. Az idén az unióban egy százalék körüli, Magyarországon 3,5 százalék körüli növekedés várható.

Matolcsy György elmondta, hogy Magyarországon jó néhány globális, illetve multinacionális cég telepedett meg, és egy részük a kutatás-fejlesztést is ide hozza. A magyar gazdaság fejlődése számára további erőforrás lehet a kutatás-fejlesztés idetelepítése mellett a szabadidő-gazdaság térnyerése.

Kapcsolódó elemek