Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nőtt a belvíz miatt kitelepítettek száma

Vasárnap reggelig újabb négy embert kellett a belvíz miatt kitelepíteni, így már 169-re emelkedett azok száma, akik kénytelenek voltak otthonukat elhagyni; a vízzel borított területek nagysága tovább növekedett, s egyes folyókon emelni kellett az árvízvédelmi készültséget.


Dátum: 2006-03-12 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:50.671493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobson Tibor Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy vasárnapra a belvíz miatt sérült lakóházak száma elérte a negyvennégyet. Az országban jelenleg 26 települést érint a belvíz, 144 település védekezik valamilyen formában a víz ellen. A védekezésben mintegy 1.200 önkormányzati dolgozó, vízügyi szakember és tűzoltó vesz részt négyszáz különböző munkagéppel.

Súlyosbodik az ár- és belvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol az elmúlt éjjel átvágták a Szikszón keresztül vezető, megáradt Vadász patak gátját a város biztonsága érdekében. Szikszón hét utca házait még így is homokzsákok százaival kellett megvédeni.

Borsod megyében belvíz és helyi víz miatti kár tizenhét településen alakult ki, összesen 136 épület volt veszélyben. Kitelepíteni vasárnapig senkit sem kellett. A megyében továbbra is négy szakaszon első, három szakaszon másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben, a működő tíz szivattyútelep egy nap alatt mintegy egymillió köbméternyi vizet emelt át a főcsatornákból a befogadó folyókba.

A Pest megyei Nagykátán szombaton lakhatatlanná vált egy vályogház, ahonnan négy embert kellett kitelepíteni, az érintetteket szükséglakásban helyezték el.

Az utóbbi 24 órában lehullott 3-5 milliméter eső, és a felgyorsult hóolvadás hatására nőtt a belvíz által elöntött terület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a legfenyegetőbb helyzet Demecserben alakult ki. A szombati 19.700-ról 20.700 hektárra emelkedett a víz alá került határrészek területe.

Újabb épület vált lakhatatlanná a belvíz miatt Jász-Nagykun-Szolnok megyében is, ezúttal Szolnokon a Varjú utcában, a ház két lakóját ideiglenesen egy önkormányzati lakásban helyezték el.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint a nap folyamán a Duna osztrák szakaszán, valamint a mellékfolyókon tovább folytatódott a vízszintemelkedés. Az árhullám elérte Budapestet is, de a rakpartokat valószínűleg nem kell lezárni.

A Tisza-völgyben is új árhullámok indultak el a folyók külföldi és magyarországi szakaszain. Az áradás elérte az árvízvédelmi fokozatot a Körösökön és a Zagyva-Tarna vízgyűjtőjén. Ismét árad a Kraszna. A nagy mennyiségű belvíz miatt a Hortobágy-Berettyón tovább nőttek a vízszintek.

A Krasznán és a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán III. fokú, a Zagyva felső, a Berettyó alsó és a Sebes-Körös torkolati szakaszán II. fokú a készültség.

A Zagyva középső szakaszán, a Berettyó felső szakaszán, a Hortobágy-Berettyó alsó szakaszán, a Fekete-, a Fehér-, a Kettős-, és a Hármas-Körösön pedig I. fokú készültséget rendeltek el.

Délután másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Fekete-Körösön, mert 16 órakor Antnál a folyó vízállása öt centiméterrel meghaladta a másodfok elrendeléséhez szükséges 600 centiméteres szintet.

Mind az ár-, mind a belvízvédelmi készültséget emelték a hétvégén a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság térségében. A vízzel elöntött területek nagysága a térségben már megközelíti a 35 ezer hektárt, s vasárnap újabb szakaszon, a Berettyó alsó térségében kellett elrendelni a legmagasabb, harmadfokú belvízvédelmi készültséget.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek