Izrael halállal fenyeget
Izrael kész végezni a Népi Front Palesztin Felszabadításáért (PFLP) palesztin szervezetnek egy izraeli miniszter meggyilkolása miatt bebörtönzött négy tagjával, ha a palesztin hatóságok szabadon bocsátják őket - jelentette az izraeli televízió.
Dátum: 2006-03-13 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:54.058150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kettes csatorna vasárnapi híradása szerint az izraeli biztonsági szolgálatok és a hadsereg kész azonnal megkezdeni a négy PFLP-aktivista őrizetbe vételét vagy meggyilkolását célzó műveletet, ha Mahmúd Abbász palesztin elnök az említett személyek szabadon engedése mellett dönt.
Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter már többször figyelmeztetett: a zsidó állam nem fogja megengedni, hogy a négy aktivista szabadlábon éljen.
A négy PFLP-aktivistát 2002 augusztusa óta a ciszjordániai Jerikó börtönében amerikai-brit felügyelet alatt tartják fogva. Köztük van Ahmad Szaadat, az FPLP vezetője is, akit idén jaunárban a palesztin parlament képviselőjévé választottak.
Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi minisztert 2001-ben gyilkolta meg egy FPLP-kommandó.
MTI - fidesz.hu