Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Humanitárius segély a palesztinoknak

Az Egyesült Államok kutatja annak módjait, hogyan növelhetné a humanitárius segélyeket a palesztin népnek a jelenlegi időszakban - jelentette ki Condoleezza Rice, helyi idő szerint vasárnap Rio de Janeiróban.


Dátum: 2006-03-13 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:55.565668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai külügyminiszter újságíróknak beszélt erről repülőgépe fedélzetén, útban Chile fővárosából, Santiagóból Jakartába, miközben a gép üzemanyagot vételezett Rio de Janeiróban.

Bár közvetlenül nem említette, Rice ezzel arra utalt, hogy Washington át akarja csoportosítani a korábban a palesztin kormánynak közvetlenül juttatott pénzsegélyt a kormánytól független karitatív tevékenységek és egyéb emberbaráti tervek támogatására.

Amerikai illetékesek csaknem befejezték a palesztinoknak juttatott segélyek átfogó felülvizsgálatát, amelynek célja annak biztosítása, hogy a jövőbeni pénzadományok ne juthassanak a Hamász kezére. A radikális palesztin mozgalmat, a januári palesztin parlamenti választások győztesét, amely nem hajlandó lemondani az erőszakról és több tucatnyi Izrael-ellenes öngyilkos robbantásos merényletet hajtott végre, Washington a terrorszervezetek közé sorolja.

Amerikai diplomaták attól tartanak, hogy az amerikai segélyek megkurtításának kedvezőtlen hatása lenne a szegény és munkanélküliségtől sújtott palesztin tömegekre, s hogy a muzulmánok a segélyek megvonását úgy tekintenék, mint büntetést a Washingtonnak nem tetsző palesztin vezetés megválasztása miatt.

A Palesztin Hatóság pénzszűkében van, költségvetésének havi deficitje több tízmillió dollárra rúg. Tavaly - az első évben, amikor a hatóság élén nem a néhai Jasszer Arafat állt - a külföldi adományozóktól mintegy 1 milliárd dollár érkezett (a Palesztin Hatóság éves költségvetése 1,9 milliárd dollár).

Az amerikai közvetlen segély tavaly 70 millió dollárt tett ki. Emellett Washington 225 millió dolláros adományt nyújtott humanitárius segítségnyújtás formájában az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség közvetítésével, és további 88 millió dollárt adott a menekültek segélyezésére.

A Palesztin Hatóság beleegyezett, hogy a számára tavaly közvetlen segély formájában juttatott adomány el nem költött részét visszautalja Washingtonnak. Ezt a pénzt az amerikai kormány jóindulata jeleként küldte Mahmúd Abbász palesztin elnöknek, akinek mérsékelt Fatah pártja alulmaradt a Hamásszal szemben a januári palesztin választásokon. Ezt az összeget Washington humanitárius segélyekre csoportosítaná át, együtt azzal a 150 millió dollárral, amelyet idén közvetlen segélyként szándékozik adni a Palesztin Hatóságnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek