Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szélvihar Szabolcsban is

Háztetőket bontott meg, fákat döntött ki, sőt egy négytagú családnál szén-monoxid mérgezést is okozott a viharos erejű szél Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-13 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:22:57.377361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 80-100 kilométeres széllökések három lakás tetejét rongálták meg, két házét Nyíregyházán, egyét pedig Tiszabercelen, ahová a tűzoltókat is riasztották a balesetveszély elhárításához - mondta Holes István alezredes.

A 38-as számú, Nyíregyháza-Rakamaz és a 41-es számú, Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti főútra fát döntött ki a szél, ami akadályozta a forgalmat - tájékoztatott Somfai István, a térségi közútkezelő társaság ügyeletese.

Fülöp Gergely, a szabolcsi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: Nyíregyházán az erős szél vasárnap este az egyik lakás kéményén visszanyomta a gázkazán égéstermékét, s a szén-monoxid mérgezéstől egy négytagú család lett rosszul és szorult orvosi segítségre.

Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője a távirati iroda munkatársának elmondta, hogy a viharos széllökések gondot okoznak az áradó Kraszna gátjainál harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartó véderőknek is. A töltésekhez csapódó hullámok miatt még fokozottabb ellenőrzésre van szükség a folyó szabolcsi szakaszán, ahol felkészültek a hullámverés elleni beavatkozásra is.

A szél a közép- és kisfeszültségű elektromos hálózaton is okozott üzemzavarokat a Nyírségben, Kálmánháza és Tiszalök térségében voltak rövidebb-hosszabb ideig tartó áramkimaradások vasárnap este és hétfőn délelőtt - közölte az E.ON nyíregyházi kirendeltségének ügyeletese.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek