Lavrov bírálta az amerikai álláspontot
Bírálta hétfőn az Egyesült Államoknak az iráni atomkérdésben elfoglalt álláspontját egy orosz lapinterjúban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Dátum: 2006-03-13 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:01.793712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Washington arra használja fel a válságot, hogy megoldjon néhány, a teheráni rezsimhez fűződő kapcsolatában felmerült politikai problémát - vélekedett Lavrov a Vremja Novosztyej című orosz napilap hétfői számában megjelent interjúban. Az orosz külügyminiszter kizárt egy olyan "csereüzletet", hogy a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) nyújtott tagság fejében Moszkva elfogadná Washington Iránnal szemben képviselt kemény álláspontját.
Lavrov felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsának másik négy vétójoggal rendelkező hatalmát, az Egyesült Államokat, Kínát, Franciaországot és Nagy-Britanniát, valamint Németországot, hogy vitassák meg Oroszországgal együtt a válságot Bécsben, egy Mohamed el-Baradeivel, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával rendezendő találkozón.
Szergej Kirijenko, az orosz atomenergia-ügynökség (Roszatom) vezetője hétfői moszkvai sajtóértekezletén azt mondta, hogy az orosz területen történő urándúsítás céljára alapítandó orosz-iráni vegyes vállalat csak azzal a feltétellel jöhet létre, hogy Teherán tartja magát a NAÜ előírásaihoz. Az orosz illetékes hangsúlyozta, hogy ez volt és maradt az orosz elvi álláspont, amely nem fog változni a jövőben sem.
Kirijenko megjegyezte, hogy az iráni urándúsítás megoldására kidolgozott orosz javaslat rövid távú megoldás a válságra. Mivel a jövőben sokan fogják követni Irán példáját, feltétlenül létre kell hozni az atomerőművek nukleáris fűtőanyagának tárolására és átdolgozására nemzetközi központokat, amelyek a saját atomenergia-felhasználásra igényt tartó országokat fogják kiszolgálni. Ezek a nemzetek feletti központok adnának engedélyt a nukleáris technológiák felhasználására, és bennük képeznék ki a fejlődő országok jövendő atomerőműveinek személyzetét is - mondta a Roszatom vezetője.
MTI - fidesz.hu