Gyurcsány Ferenc tehetetlenül vergődik
Minden jel arra mutat, hogy Gyurcsány Ferenc egyre inkább elveszti önuralmát, és emiatt egyre nehezebben viseli a munkáját és a személyét érintő kritikákat - írja közleményében Szijjártó Péter.
Dátum: 2006-03-13 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:05.011961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban magyar emberek millióit sértette meg mélységesen azzal, hogy kóbor kutyáknak nevezte és telepre szállítással fenyegette meg a tevékenységét kifogásolókat. Zaklatottságában ma a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől próbálta fenyegető stílusban elvitatni azt a jogát, hogy szakmai alapokon nyugvó véleményt fogalmazzon meg a kormány munkájáról. Gyurcsány Ferenc tehetetlenül vergődik a kormányzati felelősség súlya alatt, ezért nem tud uralkodni indulatain. Agresszív kapkodása, kétségbeesése érthető, hiszen képtelen elfogadható módon elszámolni az emberek felé a luxusbaloldal négy évével. Önuralmának mind nyilvánvalóbb hiánya azonban kezd aggasztó méreteket ölteni, és félelemmel tölti el a szólásszabadságot, a demokratikus vélemény-nyilvánítás szabadságát gyakorló, illetve azt fontosnak tartó embereket.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője
fidesz.hu