Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Építkezés miatt életveszélyessé vált egy óvoda a Ferencvárosban

A IX. kerületi polgári összefogás polgármesterjelöltje szerint tarthatatlan, hogy a belső Ferencváros egyetlen óvodájából 140 gyereket naponta autóbusszal visznek levegőztetni, mert egy ingatlan-beruházás miatt az intézmény udvara életveszélyessé vált.


Dátum: 2002-10-07 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:42.953049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bácskai János, a Fidesz-MDF-MKDSZ jelöltje hétfőn a fideszes Formanek Gyula és Illyés Miklós képviselőkkel tartott sajtótájékoztatót az ügyről.

Közlésük szerint az Erkel utca 10. szám alatt működő óvoda játszóudvarát a gyerekek azért nem használhatják, mert a szomszédos telkeken építkezés folyik, emiatt az intézmény kertjének egy részét leválasztották.

Szavaik szerint tarthatatlan, hogy a gyerekeket autóbusszal kell más játszóterekre és parkokba szállítani. Bácskai János úgy látja: elfogadhatatlan az is, hogy az egyébként is szűk óvodaudvarból a beruházás miatt területet válasszanak le.

Utalt arra, hogy vita folyik az említett ingatlanrész tulajdonjogáról. Megjegyezte: amennyiben valóban a szomszédos telekhez tartozik a lekerített udvarrész, az önkormányzatnak az építési engedély kiadása előtt az óvoda sorsát kellett volna rendeznie.

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályok megfelelő udvarterületet írnak elő, és a leválasztást követően a kert nagysága nem éri el a minimálisan megszabott gyermekenkénti 10 négyzetmétert.

Álláspontja szerint a kerületi vezetésnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az egyébként is "szegényes zöld területű" Ferencvárosban ne fogyjon tovább a parkok, kertek nagysága.

A képviselők az üggyel kapcsolatban kitértek arra is, hogy az Erkel utcai építkezés nemcsak az óvodát, hanem a szomszédos iskolát is érinti, ahol a beruházás miatt a fűtés átmenetileg szünetel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek