Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiller István kevesebb demokráciát akar

Hiller István mai nyilatkozatából mindenki számára kiderült: a hatalom fél az emberektől - attól, hogy az emberek elmondják véleményüket a luxusbaloldal négy éves teljesítményéről.


Dátum: 2006-03-13 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:09.088084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Álságos módon próbálják megfélemlíteni, elbizonytalanítani az embereket, és lebeszélni őket a választásokon való részvételről. A luxusbaloldal így sajnos a demokrácia ellenzékének szerepét játssza. Alacsony részvételt, vagyis kevés demokráciát akar Hiller István a választásokon, nem pedig azt, hogy minél többen éljenek legalapvetőbb demokratikus jogukkal, az országgyűlési képviselő-választáson való részvétel jogával.

A luxusbaloldal kormánya magát a demokráciát kérdőjelezi meg akkor, amikor meg szeretné fosztani az embereket attól, hogy baráti szóval, beszélgetéssel segítsék hozzá egymást az ország jövőjét érintő kérdések közösen átgondolt megválaszolására.

Selmeczi Gabriella,

a Fidesz szóvivője

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek