Új Széchenyi Terv: 200 ezer új munkahely
Járulékcsökkentéssel és a Széchenyi Terv egy részének újraindításával 200 ezer új munkahelyet lehet teremteni a következő ciklusban - mondta Varga Mihály a Fidesz alelnöke Hajdúszoboszlón hétfőn, amikor a párt gazdasági programjának néhány részletét ismertette a gazdasági élet helyi képviselői előtt.
Dátum: 2006-03-13 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:11.799739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesznek elkészült a programja, amelyet a március 19-ei kongresszus után hoznak teljes terjedelmében nyilvánosságra - mondta. Az Orbán-kormány pénzügyminisztere a tervekből kiemelte, hogy a munkát érték, a gazdaságot pedig munkaalapúvá kell tenni. Ennek eszköze a teljes foglalkoztatottság kell, hogy legyen. Hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy mindenki dolgozni fog, de azt igen, hogy aki keres magának munkát, az talál is. Az állam szerepéről szólva azt mondta, hogy "kicsi, de aktív államra van szükség".
Varga Mihály kijelentette: a piac zavarait, a gazdasági egyenlőtlenségeket, a szociális feszültségeket csak az állam tudja megoldani. Példaként azt említette: a közbiztonságot sem lehet őrző-védő szervezetekre bízni. Az állam szabályozó szerepének meg kell maradnia - fűzte hozzá.
A politikus óriási bajnak nevezte, hogy ma már 436 ezer a munkanélküliek száma, s hogy a három legnagyobb hitelminősítő leminősítette Magyarországot. Utalt arra, hogy ezen a közvagyon eladása sem segített, ez nem látszik rajtunk. Varga Mihály a foglalkoztatás növelését a hazai vállalkozások lehetőségeinek bővítésével látja elérhetőnek. Elmondta azt is, hogy a vállalkozói konzultációk keretében főként két pontot jelöltek meg a közterhek csökkentésére: ez a tb-járulék csökkentése és a helyi iparűzési adóban valamilyen elmozdulás. Szavai szerint 380 milliárd forint marad helyben az önkormányzatoknál, s azt kell megvizsgálni, hogyan lehet ezt az összeget más adók, például az áfa egy részének átcsoportosításával az önkormányzatoknál hagyni. Varga Mihály a Fidesz programjának támogatására kérte hallgatóságát.
Márton Attila, a párt jelenlegi térségi országgyűlési képviselője, egyben képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a Fidesz nem megszorító intézkedésekben, hanem a gazdasági folyamatok erősítésében gondolkodik. Megfelelő források, tőke és piac kell a hazai kis- és középvállalkozásoknak - jelentette ki a politikus.
MTI - fidesz.hu