Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ország legsúlyosabb baja az eladósodás

Az ország legsúlyosabb baja az eladósodás. A hitelfelvevők nevesíthetők: Fekete János és bűntársai. A 2000. évi költségvetés előkészítéskor döbbentett rá bennünket a pénzügyminiszter, hogy ez lesz tíz év után az első esztendő, amikor a befizetett jövedelemadó fedezi a kommunisták által felvett hitelek kamatait - hangsúlyozta a Fidesz Országos Választmányának elnöke a Veszprém megyei kisváros művelődési házában, ahol a 250 férőhelyes nézőteret zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők.


Dátum: 2006-03-14 07:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:15.610962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László elmondta: a hitelfelvevők nevesíthetőek: Fekete János és bűntársai. S most azt mondják, ugyanakkora hitelfelvétel után, hogy az nem probléma, mi több, ki akarják tüntetni azt, aki az országnak a legsúlyosabb károk egyikét okozta - mondta a politikus.

Kövér László rámutatott: a köztársasági elnök egyelőre húzódozik aláírni a kitüntetési listát, mert azon több olyan feketeöves kommunista van, mint például Fekete János. S őt akarják kitüntetni az életművére tekintettel - hangoztatta Kövér László, hozzátéve: van neki életműve, az kétségtelen tény, mind a mai napig azt nyögi ez az ország. A Fidesz választmányi elnöke szerint csak az idén 822 milliárd forintot fizetünk ki azért, hogy ki tudjuk köhögni az általuk felvett hitelek kamatait.

Kövér László emlékeztetett: az elhibázott gazdaságpolitika és a rossz hitelfelvételek miatt az utóbbi években legalább ezermilliárdos kár érte az országot. Utalt ugyanakkor arra is, hogy az elmúlt négy évben legalább olyan összegű hitelt vettek fel, mint a Kádár-rendszerben két évtized alatt. Ám ha a vállalkozók bátorkodnak néhány kritikai megjegyzést tenni a kormány eddigi teljesítményére, akkor Gyurcsány Ferenc legorombítja a kereskedelmi és iparkamarát és elnökét - hangoztatta Kövér László.

A Fidesz politikusa rámutatott: a ma divatos PPP-program (az állami és a magántőke együttműködése) "az eladósítás és a lopás kombinált formája". Kövér László kitért arra, hogy a kommunisták 1956-ban 200 ezer fiatal embert üldöztek el az országból. Szavai szerint amikor arról beszélünk, hogy 40-50 ezer emberrel kevesebb születik évről évre mint amennyi meghal, eszünkbe jut-e, hogy ennek a 200 ezer embernek a fiai, unokái mennyire hiányoznak ebből az országból?. Ezek után, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján "jön ez az ember", s azt mondja a magyar fiataloknak: az a baj velük, hogy nem mennek el az országból Nyugatra - mondta Kövér László.

Az oktatáspolitikáról úgy vélekedett, hogy Magyar Bálint módszeresen, ördögi profizmussal veri szét a magyar oktatási rendszert az óvodától az egyetemig. Ha a kormány marad, a Harry Potter lesz a kötelező olvasmány, és nem az Egri csillagok - mondta Kövér László.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek