Az al-Kaida intézett terrortámadást a francia tartályhajó ellen
Az al-Kaida terrorszervezet merénylete okozta a francia tartályhajón vasárnap bekövetkezett nagy erejű robbanást. Ezt az Al-Hajat című, több országban egy időben megjelenő arab lap állítja pakisztáni iszlám forrásokra hivatkozva.
Dátum: 2002-10-07 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:43.876828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idézett források szerint az Oszama bin Laden által irányított terrorszervezet a támadással azt kívánta bizonyítani, hogy - egy évvel az Afganisztán elleni amerikai támadás után - még mindig aktív.
A Yemen Times című hetilap szerint a jemeni hatóságok Mukalla kikötő környékén őrizetbe vettek számos gyanúsítottat. Kikötői alkalmazottakra hivatkozva az újság arról számolt be, hogy a robbanás azután történt, hogy a hajó összeütközött "valamilyen tárggyal, egy kisebb hajóval vagy egy csónakkal".
A jemeni hatóságok egyelőre még semmilyen hivatalos jelentést nem hoztak nyilvánosságra a vasárnap történt robbanásról, amelynek következtében a személyzet 15 tagja megsérült, a fedélzeten hatalmas tűz ütött ki, és nagy mennyiségű olaj ömlött a tengerbe.
MTI - fidesz.hu