Parlamenti vizsgálat a lengyel bankfelügyelettel szemben?
A kisebbségben kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság (PiS)párt parlamenti vizsgáló bizottság felállítását szorgalmazza a lengyel nemzeti bank és a bankfelügyelet tevékenységének felülvizsgálatára.
Dátum: 2006-03-14 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:21.693682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erre vonatkozó javaslatot mai ülésén tárgyalja a jobboldali konzervatív többségű lengyel parlament. A bizottság elsősorban a bankszektorban lezajlott privatizációt akarja nagyító alá venni.
A vizsgálattal a kormányon lévő párt egyebek mellett az UniCredit-HVB-fúzióból eredő lengyelországi érdekeltségek összeolvadását akarja megakadályozni. A bankfelügyelet az összeolvadás mellett kardoskodik.
A konzervatívok szerint a lengyel nemzeti bank és a bankfelügyelet nem a törvényeknek megfelelően járt el az ügylet elbírálásakor. "A nemzeti bank és a bankfelügyelet tevékenysége nagy mértékben hátrányos a lengyel bankszektorra nézve " - jelentette ki vasárnap Przemyslaw Gosiewski, a PiS elnöke. Hozzátette: "17 éves tevékenységük eredményeképpen mára a lengyel bankszektor 70 százaléka külföldi kézben van".
Lengyelországban az UniCreditóhoz tartozó Pekao bankot kellene összeolvasztani a HVB-hez tartozó BHP bankkal. Együttesük az első számú kereskedelmi bank lenne Lengyelországban, második helyre szorítva az állami ellenőrzésű PKO-t.
A lengyel kormány arra hivatkozik, hogy amikor az UniCredit 1999-ben megvette a Pekaót, a szerződésben kötelezettséget vállalt, hogy más bankot nem vásárol meg Lengyelországban. Továbbá nehezményezi, hogy az egyesülés veszélyezteti a versenyt, és munkahelyek elvesztéséhez vezetne.
Az EU-bizottság arra hivatkozik, hogy az EU versenykódexének 21. paragrafusa egyértelműen kimondja: a tagállamoknak nincs joghatóságuk EU-méretű tőkekoncentrációk esetében, a döntés kizárólagos joga az Európai Bizottságé.
Erre tekintettel a lengyel kormány már korábban pert indított az EU-bizottság ellen az európai elsőfokú bíróságon, az UniCredit-HVB egyesülés eredeti engedélyezését kifogásolva.
fidesz.hu