Három település a hó fogságában
Még mindig három település van a hó fogságában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, bár az MTI tudósítójának sikerült Borsodgesztre bejutnia.
Dátum: 2006-03-14 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:21.983428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utak csúszósak, jegesek és a szél még mindig újabb torlaszokat emel a megye több területén. A dél-borsodi térségben Tiszakeszi már megközelíthető, azonban a hófúvás újabb települést, Pányokot zárta el, így a közútkezelő tájékoztatása szerint Pányok, Istvánmajor és Borsodgeszt megközelíthetetlen.
Továbbra is járhatatlan tizenegy útszakasz, köztük a Répáshuta-megyehatár és a Tiszalúc-Köröm közötti út, valamint az újcsanálosi, a borsodgeszti és az istvánmajori bekötő út.
Nem lehet közlekedni a Pere-Abaújszántó, a Kesznyéten-Tiszalúc, a Bükkábrány-Sály, a Vatta-Csincse, és a Gönc-Kéked közötti, valamint a Pányok felé vezető úton sem - mondta az MTI-nek a Magyar Közút Kht. megyei igazgatóságának ügyeletese kedden.
Balabás Tihamér beszámolt arról, hogy a megyében ezen kívül tizennégy út egy-egy szakaszán csak egy nyomsávon és igen nehezen lehet haladni.
Az utak tisztításán jelenleg 41 munkagép dolgozik. A munkát nehezíti, hogy az erős szél visszahordja a havat a már megtisztított burkolatra és újabb torlaszokat emel.
fidesz.hu