Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ünnepi megemlékezések március 14-15-én

Országszerte megemlékezéseket tartanak március 15. tiszteletére a Szövetség helyi szervezetei. Kérjük tekintse meg az ünnepségek helyszíneit!


Dátum: 2006-03-14 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:22.308350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budapest

5. vk. IV. kerület: dr. Hollósi Antal

-Dr. Hollósi Antal március 15-én, a Fidelitas rendezvénysorozatán vesz részt. Ennek keretén belül Újpest öt helyszínén tartanak rövid megemlékezéseket. A helyszínek a következők:

- Káposztásmegyeri Jégcsarnok 17.30 óra

- Káposztás II. Sárpatak köz

- IV. Semsey park

- Deák F. utca- Lebstück Mária utca sarok

- Petőfi szobor, koszorúzás

6. vk. Budapest, Mihály Zoltán

Március 15-én 15 órakor ünnepi megemlékezés és koszorúzás lesz Budapesten a XV. Széchenyi téri örökmécsesnél. Beszédet mond Kerényi Imre színművész, rendező. Koszorút helyez el Mihály Zoltán országgyűlési képviselőjelölt.

7. vk. V-XIII. kerület: Rogán Antal

Március 15- én 11 órakor koszorúzás lesz a Batthyány örökmécsesnél, amelyen részt vesznek az V. kerületi képviselőtestület frakciói.

14. vk. X. kerület György István

Kőbányán a Szent László téren a Magyar oltárnál március 15-én 16 órai kezdettel tartanak ünnepi megemlékezést.

15. vk. XI. kerület: Deák András

Deák András a kerületi Fidesz ünnepségen mond ünnepi beszédet március 15-én 10 órakor, a Feneketlen tó és a Villányi út közötti parkban lévő emlékműnél.

20. vk. XIII. kerület: Rétvári Bence

A XIII. kerületi megemlékezés március 14-én 10 órakor kezdődik a Vígszínháznál

21. vk. XIV: kerület: Rátonyi Gábor

Március 15-én 10 órai kezdettel a Pákozdi téren ünnepi megemlékezést tartanak, ahol koszorút helyez el Rátonyi Gábor polgármester, valamint a helyi Fidesz elnökség tagjai is elhelyezik a megemlékezés virágait.

24. vk. XVI. kerület: Tirts Tamás

Március 15 -én 14.00 órakor ünnepi megemlékezés lesz a rákosszentmihályi emlékhelynél. Beszédet mond : Tirts Tamás országgyűlési képviselő a Fidesz-KDNP 24.OVK. közös jelöltje.

25. vk. XVII. kerület: Riz Levente

Március 14.-én 17 órakor a Rákosligeti Polgári Kör tart ünnepi megemlékezést, 1172 Bp., Hősök tere

Március 14-én 18 órakor a Rákoscsabai Polgári Kör tart megemlékezést, 1172 Bp. Csaba vezér tér

Március 15-én 9 órakor megemlékezés lesz a Honvéd síroknál, Rákoskeresztúr 1173 Bp. 513. u.

Március 15-én 11 órakor központi kerületi ünnepség, Rákoskeresztúr 1173 Bp. Pesti út

26. vk. X-XVIII. kerület, Kucsák László

Március 14-én 18 óra 30 perctől megemlékezést lesz a XVIII. kerületi Kossuth téren.

27. vk. XVIII. Kerület, Ughy Attila

Március 14-én 18 óra 30 perctől megemlékezés lesz a XVIII. kerületi Kossuth téren az 1848-as emlékműnél.

Baranya megye

1. vk. Pécs: dr. Páva Zsolt

Március 15-én 18 órakor a Barbakán várkertben ünnepi beszédet mond Páva Zsolt.

6. vk. Siklós: Kékkői Zoltán

Március 14-én, Villányban 18 óra 30 perckor a Diófás téren beszédet mond. Kékkői Zoltán választókerületi elnök.

Bács-Kiskun megye

1.-2. vk. Kecskemét; Nyitray András, Horváth Zsolt

- Március 15-én 9 órakor a ménteleki Kopjafánál, 12 órakor a Nyíri erdőben ünnepi megemlékezést tartanak.

- Ünnepi nagygyűlés lesz Kecskeméten 17 óra 30 perckor. Köszöntőt mond Nyitray András és Horváth Zsolt Ünnepi beszédet mond Deutsch-Für Tamás

9. vk. Baja: Zsigó Róbert

Március 15-én 10 órakor Sükösdön mond ünnepi beszédet Zsigó Róbert

Március 15-én 15 órától ünnepi választókerületi szövetségi gyűlést tartanak, ahol beszédet mond Zsigó Róbert.

10. vk. Bácsalmás: Bányai Gábor

Március 14-én 18 órakor, Mélykúton tartanak ünnepi megemlékezést, március 15-én 9 órakor pedig a Madaras Petőfi emlékműnél.

Március 14-én 11,30 óra Tataházán, 15 órakor Mátételke.

Békés megye

1. vk. Békéscsaba, Varga Sándor

Március 15-én 10 órakor városi ünnepi megemlékezést rendeznek. Koszorút helyez el Vantara Gyula és Ferenczy Attila városi szervezet elnöke

2. vk. Gyula, Tóth Imre

Március 14-én 11 órakor ünnepi megemlékezés lesz Kötegyán az Idősek otthona előtti téren.

Március 14-én 13 órakor Mezőgyánon a Templom téren tartanak ünnepi megemlékezést.

Március 15-én 10 órakor Sarkadon a Kossuth kertben lesz ünnepi megemlékezés.

3. vk. Békés, Erdős Norbert

Március 14-én 17:30 Békés

Március 15-én 10:00 Murony

Március 15-én 20:00 Köröstarcsa

Március 15-én 14:00 Kamut

5. vk. Szarvas, Domokos László

2006. március 15. 9 órától Endrődön, 11 órától Gyomán

2006. március 15. 14 órakor Kondoros

2006. március 15. 16 órakor Szarvas

6. vk. Dr. Dancsó József

Március 14. 14 óra Pusztaföldvár,

Március 14. 18 óra Orosháza, (Fidelitas rendezvény)

Március 15. 10 óra Csanádapáca

Március 15. 16 óra Gerendás

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

2. vk. Miskolc: Pelczné dr. Gáll Ildikó

Pelczné dr. Gáll Ildikó Miskolcon március 14-én mond beszédet a Petőfi téren 17 órától.

Március 15-én Budapesten, a várban.

6. vk Sajószentpéter: Demeter Zoltán

Március 15-én - a hagyomány szerint -Bánhorvátiban ünnepi beszédet tart Demeter Zoltán, ahol egész napos program várja az érdeklődőket. Istentisztelet, szentmise, központi ünnepség, kulturális műsor

7. vk. Kazincbarcika, Tamás Barnabás

2006.március 14-én 18.00 Fáklyás felvonulás Kazincbarcikán a Jókai szobornál Ünnepi beszédet mond: Tamás Barnabás országgyűlési képviselőjelölt

2006.március 15-én 11.00 Putnokon a Petőfi szobornál Ünnepi beszédet mond: Tamás Barnabás országgyűlési képviselőjelölt

9. vk. Encs, dr. Ódor Ferenc

Dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő március 15-én beszédet mond Aszalón, Szikszón és Forrón

Csongrád megye

1-3. vk. Szeged Bodó Imre; Nógrádi Zoltán; Kalmár Ferenc

- Március 14. Fidesz szegedi rendezvénye 16:30 Kisszínház, Bodó Imre, Balogh László, Kalmár Ferenc beszédet mond.

- Március 15. 09:00 Tiszasziget, Kossuth-szobor avatás

4. vk Csongrád: Vincze László

Március 15. 16 óra Kistelek, Városi ünnepség, ünnepi beszéd

Március 15 17 óra Csongrád, Szkítia együttes ünnepi koncertje, előtte ünnepi köszöntő

6. vk. Hódmezővásárhely, dr. Lázár János

Dr. Lázár János Március 15-én 11 órakor tart ünnepi beszédet Hódmezővásárhelyen, majd 16 órakor Mórahalmon.

Fejér megye

1-2. vk. Székesfehérvár: Cser-Palkovics András, Gógl Árpád

A Fidesz ünnepi megemlékezése márc. 14-én 18 órakor Székesfehérváron Kossuth Lajos szobra előtt (Rákóczi u.) Beszédet mond: Cser-Palkovics András és Gógl Árpád.

3. vk. Dunaújváros; Dorkota Lajos

Március 15. 9 óra, ünnepi megemlékezés a dunaújvárosi 1848-as emlékműnél. A megemlékezést versekkel, prózával, énekkel. Az ünnepség után kötetlen beszélgetés a Pentele Klubházban 48 eszméiről.

4. vk. Gárdony: Rédli László

2006. március 15. Megemlékezés. Iváncsa. 10 óra.

6. vk. Sárbogárd; Lengyel Zoltán

Lengyel Zoltán beszédet mond március 14-én este 19 órakor Sárbogárdon. Március 15-én 11 órakor Lepsényben, 14 órakor Sáregresen, 18 órakor Cecén

7. vk. Bicske: Kelemen András

Dr. Kelemen András március 15-én Martonvásáron mond ünnepi beszédet.

Győr-Moson-Sopron megye

2-3. vk. Győr; Szakács Imre, Szíjjártó Péter

-Dr. Szakács Imre 2006. március 15-én 17 órai kezdettel mond ünnepi beszédet. A rendezvény másik szónoka Stumpf István lesz. Helyszín: Győr, Győrszentiván városrész, Millenniumi Emlékpark. A rendezvényen lesz lovas felvonulás korhű jelmezbe öltözött huszárokkal.

- Március 14-én este beszédet mond Szijjártó Péter és Deutsch Für Tamás, majd a győri Bazilikában ünnepi műsor lesz

5. vk. Csorna; Áder János

Március 15-i ünnepség: Lébény, Művelődési Ház. 18:00, ünnepi beszéd

6. vk. Kapuvár: Ivanics Ferenc

- Március 12. 15 óra, Iván - Az általános iskola aulájában irodalmi, verses előadás. Beszédet mond a polgármester.

- Március 13. 18 óra, Fertőd - A városháza dísztermében az általános iskolások adnak műsort. Beszédet mond Firtl Mátyás országgyűlési képviselő.

- Március 13. Nagycenk 18 óra - A kultúrházban ünnepi műsort tartanak, ezt követően fáklyás felvonulás és koszorúzás a Széchenyi-szobornál.

- Március 13. Szárföld - Megemlékezés és a Petőfi-emlékmű avatása a Petőfi parkban 17.00 órakor, ünnepi beszédet mond: Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke, koszorúzás és az iskolások műsora.

- Március 15. 17 óra Fertőszentmiklós - Ünnepség az Általános Művelődési Központban.

- Március 15. 17 óra - Kapuvár - A '48-as emlékműnél és a Rábaközi Művelődési Központban 10.30-kor a megyei önkormányzat és Kapuvár közös megemlékezése. Beszédet mond: Ivanics Ferenc ogy-i képviselő

- Március 15. Röjtökmuzsaj Márciusi ifjak. Emlékezés a magyar forradalomra és szabadságharcra

- Március 15. Vitnyéd Koszorúzás a Petőfi-domborműnél 13.30 órakor, ünnepi megemlékezés a művelődési házban 13.45 órakor, Petőfi-szavalóverseny 14.00 órakor.

7. Vk. Sopron, Firtl Mátyás

2006. március 14. 15.00 Kópháza, Fő u. 17. Kultúrház, Ünnepi beszédet mond: Firtl Mátyás országgyűlési képviselő

2006. március 14. 18.00 Fertőd, Madách sétány 1. Városháza, Díszterem, ünnepi beszédet mond: Firtl Mátyás országgyűlési képviselő

2006. március 15. 10.00 Sopron, Petőfi tér, városi ünnepség, amelyen részt vesz és koszorúz: Firtl Mátyás országgyűlési képviselő

2006. március 15. 11.00 Sopron, Hűségkút ünnepi megemlékezés az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc évfordulóján. Ünnepi beszédet mond: Firtl Mátyás országgyűlési képviselő

Hajdú-Bihar Megye

1-3. vk Debrecen: dr. Pósán László, Halász János, Kósa Lajos

MÁRCIUS 14.

18:30 Fáklyás felvonulás

Útvonal: Debreceni Egyetem előtti térről az Egyetem sugárút - Bethlen u. útvonalon a Déri térig

19:15 Déri tér

Köszöntőt mond: Dr. Pósán László országgyűlési képviselő

MÁRCIUS 15.

9:30 Petőfi tér

Ünnepi megemlékezés és koszorúzás

11:00 Kossuth tér

Ünnepi megemlékezés és koszorúzás

Ünnepi beszédet mond: Kósa Lajos Debrecen város polgármestere

13:00 Honvédtemető

Ünnepi megemlékezés és koszorúzás

7. vk. Hajdúszoboszló: Márton Attila

Március 15.-i programok:

9.00 Monostorpályi

11.00 Hajdúszoboszló

15.00 Mikepércs

17.00 Derecske

Jász-Nagykun-Szolnok megye

1. vk Jászberény: Szádvári Gábor

-Március l4. Polgári Körös megemlékezés.

3-4. vk. Szolnok: Szalay Ferenc, dr. Kovács László

- Március 14-én 15.00 órától, beszédet mond Pokorni Zoltán

- Szolnok március 15.városi ünnepség 11.00

- Besenyszög március 14. 16.00 óra

- Zagyvarékas március 14.00 17.00 /Szalay Ferenc/

- Újszász március 14. 17.30 /Szalay Ferenc/

- Kőtelek március 15. 14.00 /Szalay Ferenc/

- Tiszasűly március 14. 14.00

- Rákóczifalva március 15. 10.00 /dr. Kovács László/

- Szajol március 15. 08.00 óra /dr. Kovács László/

- Tószeg március 15. 09.00 /dr. Kovács László/

- Vezseny március 15. 10.00

6. vk. Mezőtúr, Vida Tamás

Március 15-én 15 órakor beszédet mond Vida Tamás. Helyszín: Túrkeve, Korda Sándor Filmszínház

- Március 15-én 18 órakor a Polgári Társaskör megemlékezése Mezőtúron, (Kossuth Lajos tér 18 óra); Fáklyás felvonulás a Túri Polgári Kör szervezésében

Komárom - Esztergom megye

1. vk Tatabánya, Bencsik János

Bencsik János ünnepi beszéde: március 15. 15:00 Tatabánya, Bánhidai emlékpark

2. vk. Tata, Michl József

Tatán beszédet Michl József március 15-én mond 10 órakor, vendég Schmitt Pál. Délután 15 órakor koszorúzás Tatán a városi ünnepségen, 18 órakor koszorúzás Szomoron a falu ünnepségén.

4.vk. Komárom, Dr. Völner Pál

Március 14. 17 óra - Koszorúzás Ácson

Március 14. 19 óra - Ünnepi gondolatok Bencsik János - Kiengesztelődés c. könyvének bemutatóján Táton

Március 15. 10 óra -a komáromi református egyházközség ünnepi istentisztelete

Március 15. 11 óra - koszorúzás Dél-Komáromban a városi ünnepségen

Március 15. 13 óra - kávéházi beszélgetés Szőnyben a Lui Dance Caffeban. Ezen a programon a képviselőjelöltön kívül részt vesz Schmitt Pál

Március 15. 14 óra - Koszorúzás Szőnyben

Március 15. 16 óra - Ünnepi beszéd és koszorúzás Észak-Komáromban (Felvidék).

Március 15. 17 óra - Koszorúzás Észak-Komáromban a Klapka téren.

Nógrád megye

1.vk. Salgótarján, Becsó Zsolt

Becsó Zsolt március 15-én 11.00 órakor - a polgári körök szervezésében - kezdődő salgótarjáni rendezvényen mond beszédet. Helyszín: Salgótarján, Kossuth Lajos út 8, a városi bírósággal szemben.

2. vk. Pásztó; Sisák Imre

Március 15.-i programok:

- 10 óra Jobbágyi: koszorúzás az önkormányzat rendezvényén

- 11 óra Bátonyterenye: koszorúzás az önkormányzat rendezvényén

- 16 óra Pásztó: ünnepi képviselő-testületi ülés, utána koszorúzás, majd fáklyás felvonulás és szentmise. Szónok: Sisák Imre polgármester.

4. vk. Balassagyarmat; Balla Mihály

Március 14-i rendezvények:

11 óra Nagyoroszi, koszorúzás beszéd

17óra Áder János Balassagyarmaton (fórum)

Március 15-i ünnepségek:

9 óra Érsekvadkert

10 óra Balassagyarmat

14 óra Szente

16 óra Borsosberény

18 óra Nógrád

Pest megye

1. vk. Szob, Harrach Péter

Március 14-i megemlékezések

15 óra Ipolydamásd

16 óra Nagybörzöny

17 óra Ipolytölgyes

18 óra Vámosmikola

Március 15-i ünnepség

15 óra Nagymaros

2. vk. Vác; Imre Zsolt

2006. március 14-én 17 órakor a Fidesz helyi szervezete megemlékezést tart Vácott a Landerer emlék-táblánál, március 15-én 17 órától Sződligeten lesz hivatalos megemlékezés, Imre Zsolt mond beszédet.

3.vk. Dunakeszi: Erdész Zoltán

Március 15-én délelőtt Dunakeszin beszédet mond Erdész Zoltán, délután koszorúzás Szadán és Mogyoródon.

5. vk. Aszód: Tóth Gábor

Március 15-én Turán és Vácegresen beszédet mond Tóth Gábor választókerületi elnök.

6. vk. Nagykáta, Czerván György

Március 14.

18 óra Sülysáp

Március 15.

10 óra Tápiószecső

15 óra Mende

17 óra 30 perc Tápiószentmárton

8. vk. Érd: dr. Aradszki András

Március 15.-én Dr. Aradszki András az alábbi ünnepségen vesz részt: 9 óra 30 perc: Érd (Érdliget) 10 óra 30 perc: Százhalombatta, Beszédet mond 13 óra Érd (Református templomkert)

9. vk. Budaörs, Csenger-Zalán Zsolt

Március 14.

18 óra Zsámbék koszorúzás, ünnepség

19 óra Budaörs koszorúzás, ünnepség

Március 15.

09 óra Sóskút koszorúzás, ünnepség

10 óra Budaörs koszorúzás, ünnepség

11 óra Tárnok koszorúzás, ünnepség

17 óra Herceghalom koszorúzás, ünnepség

10. vk. Pilisvörösvár: Gulyás Dénes

Március 15-én 12-kor Nagykovácsiban és 16.30-kor Solymáron mond beszédet Gulyás Dénes választókerületi elnök.

14. vk. Dabas, Szűcs Lajos

Március 15 10 óra Ócsa

Március 15 11 óra Dabas

Március 15 17 óra Örkény

Somogy megye

2. vk. Kaposvár: dr. Szabó József Andor

Március 11. 17.00, Bodrog - ünnepi beszéd, koszorúzás

Március 12. 18.00, Hajmás - ünnepi beszéd, koszorúzás

Március 13. 17.00, Kadarkút, Általános Iskola - ünnepi beszéd, koszorúzás

Március 14. 17.00, Mernye - ünnepi beszéd, koszorúzás

Március 15. 10.00, Kaposvár - központi ünnepség, koszorúzás

3. vk. Siófok, dr. Gruber Attila

Március 14. 18.00 órától Tabon megemlékezés az 1948/49 -es forradalomról és szabadságharcról (Általános Iskola, Petőfi u. 6-12.)

Március 15. 9- 12 óráig Siófokon városi ünnepség , 11 órától koszorúzás a 48- as emlékműnél

Március 15. 15 órától Igalban iskolai ünnepség

5.vk. Marcali: Szászfalvi László

Március 14-én ünnepi megemlékezés Zákányban, Marcalin, Böhönyén és Táskán.

Március 15-én ünnepi megemlékezés Porrogszentkirályon és Csurgón.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

7. vk. Kisvárda, Dr. Oláh Albert

Március 12 Pátroha, ünnepi beszédet mond Dr Oláh Albert képviselőjelölt

Március 14. Dombrád, ünnepi beszédet mond Kozma Péter választókerületi elnök

Március 15 Kisvárda, ünnepi beszédet mond Dr Oláh Albert képviselőjelölt

Március 15. Dombrád, ünnepi beszédet mond Dr Oláh Albert képviselőjelölt

8. vk. Vásárosnamény, Czomba Sándor

Március 15-én Vásárosnaményban a Szent István parkban ünnepi műsor. Czomba Sándor beszédet mond.

9. vk. Mátészalka: Fülöp István

Március 14. kedd 10 óra Nagyecsed - ünnepi megemlékezés

Március 15. szerda 10 óra Géberjén - ünnepi megemlékezés

Tolna megye

2. vk. Paks; Tóth Ferenc

Március 14. 18 óra Fadd - ünnepi megemlékezés

Március 15. 17 óra Dunaszentgyörgy - ünnepi megemlékezés

Március 15. 10 óra Nagydorog - ünnepi megemlékezés

3. vk. Bonyhád; Potápi Árpád

Március 14. 16 óra Kismányok- ünnepi beszédet mond Potápi Árpád országgyűlési képviselő

Március 14. 18 óra Bonyhádi Zeneiskola-ünnepi megemlékezés

Március 15. 17 óra Bonyhád- ünnepi beszédet mond Potápi Árpád országgyűlési képviselő

Veszprém

3. vk Pápa: Dr.- Kovács Zoltán

9.40 Toborzó (Március 15. tér) 10.00 Himnusz Ünnepi beszéd: Dr. Kovács Zoltán, országgyűlési képviselő, polgármester 11.30 "A XXI. század elején" - kiállítás Megnyitja: Dr. Kovács Zoltán (Somogyi József Galéria) 17.30 Koszorúzás és emlékműsor Pápa-Tapolcafőn

7. vk. Veszprém: Navracsics Tibor

- Márc. 14. kedd 20 óra: A Bánk bán c. film vetítése és beszélgetés Káel Csabával, a film rendezőjével. Helyszín: Padányi Bíró Márton Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Veszprém, Szeglethy u. 6.

- Március 15. 17 óra ünnepi megemlékezés. Beszédet mond: Dr. Navracsics Tibor, helyszín: Színházkert

Zala megye

1. Vk. Zalaegerszeg: Dr. Gyimesi Endre

Március 15.

09 óra: Szentmise a Hazáért és a Szabadságért (Mária Magdolna Plébániatemplom)

9 óra 55 perc: I. Hagyományőrző Huszárezred huszárainak bevonulása a Deák térre

10 óra: ünnepi köszöntőt mond Varga Endre történész, középiskolai tanár Utána koszorúzás, ünnepi felvonulás a Kossuth utcán, közben tisztelgés gróf Széchenyi István domboművénél és Kossuth Lajos szobránál

11 óra: Az ünnepség folytatódik Csány László vértanú szobránál a Csány téren Ünnepi beszédet mond: Dr. Gyimesi Endre országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg polgármestere, utána ünnepi műsor, koszorúzás

2. vk. Nagykanizsa, Cseresnyés Péter

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselőjelölt ünnepi beszédet mond Nagykanizsán. Helyszín: Deák tér, időpont: 2006. március 14. 17 óra

5. vk. Zalaszentgrót, Vígh László

2006. 03. 15-én 10.00 órakor Alsórajkon, 14.00 órakor Zalszentgróton, 16.00 órakor

Tófejen tart ünnepi megemlékezést Vígh László választókerületi elnök.

Kapcsolódó elemek