Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két brit és egy amerikai tudós kapta az orvosi Nobel-díjat

Sydney Brenner és John E. Sulston brit, valamint H. Robert Horovitz amerikai kutató nyerte az idei orvosi Nobel-díjat. Az indoklás szerint a kitüntetéssel a szervfejlődés génszabályozásának és a programozott sejthalálnak a kutatásában elért eredményeiket ismerték el.


Dátum: 2002-10-07 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:44.186407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A három kutatónak sikerült azonosítania a szervek fejlődését, illetve a sejtek önpusztító folyamatát befolyásoló legfontosabb géneket. A felfedezések új fénybe helyezték bizonyos betegségek kialakulását, az AIDS-et, a hűdéses rohamokat és az idegsorvadásos kórképeket is beleértve.

A 75 éves Sydney Brenner, a kaliforniai Berkely Egyetem Sejttudományi Intézetének kutatója új utakat nyitott azzal, hogy bebizonyította: a különböző sejtmutációk meghatározott génekhez kötődnek, s azok génspecifikus módon alakítják az egyes szervek fejlődését.

A 60 esztendős John E. Sulston a Cambridge-i egyetemen - férgeken kísérletezve - elsőként azonosította a sejthalál folyamatát befolyásoló mutáns gént.

Az 55 esztendős amerikai H. Robert Horovitz, az amerikai Massachusetts Institute of Technology munkatársa kísérletei során rávilágított az egyes sejtek kölcsönhatására a sejthalál folyamatában, és bebizonyította, hogy ugyanazok a gének működnek az emberi szervezetben is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek