Tanácstalanság az amerikai bevándorlási politikában
Az Egyesült Államokban 11 millióra becsülik az illegális bevándorlók számát, akiknek többségéről semmiféle adatuk nincsen a hatóságoknak, és szemlátomást nem tudnak velük mit kezdeni.
Dátum: 2006-03-14 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:26.524037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Washington, 2006. március 14.
Az ellentmondásos politika és tanácstalanság fura helyzeteket szül. Tennessee állam február végén a visszaélések miatt beszüntette a gépjárművezetésre jogosító tanúsítványok kibocsátását illegális bevándorlóknak. A szokásos gépjárművezetői jogosítvánnyal szemben a közlekedésbiztonsági megfontolásokból másfél éve bevezetett tanúsítványok másra, így a személyazonosság igazolására nem voltak használhatók, például repülőgépre sem lehetett velük felszállni. Bernard Keriket, New York volt rendőrfőnökét hiába nevezte ki Bush elnök belbiztonsági miniszternek, a megbízást vissza kellett adnia, mivel kiderült hogy illegális bevándorlót alkalmazott feketén gyerekei mellé dadának.
A lakosság egy része kemény intézkedéseket követel, amire a törvényhozók választási évben nagyobb fogékonyságot mutatnak. A reform jegyében a törvényhozók ismét nekigyürkőztek az abszurd helyzet orvoslásának. Az elkövetkező hetekben heves csatározások várhatók annál is inkább, mivel a képviselőház decemberben elfogadott tervezetét élesen bírálják annak rendészeti-büntetőjogi szemléletmódja miatt.
Az Egyesült Államok története egyben a bevándorlás története. A népesség az idén októberben eléri a 300 milliót. 1776-ban, a függetlenség kikiáltásakor 2,5 millió lakosa volt, jó nyolcvan évvel később, a véres polgárháború (1861-65) idején már 32 millió. A 100 milliót 1915-ben, a 200 milliót 1967-ben érte el. Az ország népességgyarapodása a nagyarányú bevándorlás miatt évente csaknem 1 százalék. 1981 és 2000 között 16 millió, 2001 és 2004 között pedig 3,8 millió ember érkezett legálisan az országba. Az illegális bevándorlók száma 2000 óta a becslések szerint 3-5 millióval nőtt. Az utóbbi évek legális bevándorlóinak a fele, illegális bevándorlóinak pedig a 80 százaléka latin-amerikai, többségében mexikói. A hispán, másképpen latino népesség az első számú kisebbséggé lépett elő, megelőzve létszámban a feketéket.
Az embereket a jólét és a szabadság vágya hajtotta Amerikába, kivéve persze az Afrikából behurcolt rabszolgákat. A szüntelen bevándorlás időnként hatalmas hullámmá dagadt. Thomas Malthus 1798-ban írt fejtegetését a gazdasági növekedést meghaladó népességszaporulat következményeiről, a fenyegető éhínségről a londoni kormány annyira komolyan vette, hogy kifejezetten bátorította a kivándorlást, és a távozók többsége a fiatal Egyesült Államokba vette az irányt. Az 1845-46-os írországi burgonyavész 2 millió írt űzött Amerikába tíz év leforgása alatt. A XIX. század közepén németek indultak nagy számban a tengeren túlra, Oroszországból II. Sándor cár 1881-es meggyilkolása után lódult meg a kivándorlás. 1890-1900 között 650 ezer olasz érkezett az Egyesült Államokba. A magyarországi kivándorlás első hulláma is erre az időszakra esik. A legújabb hullám, a latin-amerikai minden eddigit felülmúl.
Az amerikai kormányok a bevándorlás korlátozásával próbálták kordában tartani a folyamatot, kiszűrni a nemkívánatos elemeket. Az 1849-es kaliforniai aranyláz idején még bátorították, 1882-ben viszont megtiltották kínaiak bevándorlását. 1885-ben törvény tiltotta meg a külföldiek alkalmazását. 1907-ben törvény mondta ki, hogy elveszti állampolgárságát az az amerikai nő, aki külföldihez megy feleségül. A "külföldit" később ázsiai férfira szűkítették. A japánok bevándorlását Hawaiira korlátozták. 1917-ben kizárták a bevándorlásból azokat, aki saját nyelvükön sem tudnak írni-olvasni.
A bevándorlási törvények először az észak-európaiaknak kedveztek. A polgárjogi harc sűrűjében, 1965-ben elfogadott módosítás az amerikai állampolgárok vagy állandó lakosok hozzátartozóit részesítette előnyben, tekintet nélkül származási országukra. Ennek nyomán megnőtt az afrikai, ázsiai és latin-amerikai bevándorlók száma, míg az európai bevándorlóké meredeken zuhant. Válaszként különféle rövidéletű programokkal próbálták növelni az európai, különösen az angol ajkú bevándorlók számát. 1992-94 között az ilyen külön vízumok 40 százalékát Írországnak tartották fönn. 1995-ben a kongresszus a sokszínűség jegyében bevezette a vízumlottót, amelyből kizárták azokat az államokat, ahonnan a statisztika szerint aránytalanul sok bevándorló érkezett. A nemrég elfogadott képviselőházi törvénytervezet eltörölné a vízumlottót, de ez a kevésbé vitatott intézkedések egyike. Latin-Amerikában felháborodást váltott ki, hogy a tervezet a 2200 kilométer hosszú amerikai-mexikói határon 1100 kilométer hosszú, fényszórókkal és kamerákkal felszerelt biztonsági kerítés építését rendeli el. A határ két rövidebb szakaszán már jelenleg is létezik ilyen határzár. Vicente Fox mexikói elnök szégyennek nevezte és a néhai berlini falhoz hasonlította a kerítést. A két ország határán évente 400 ezer embernek sikerül átszöknie. Mellettük mintegy egymilliót fordítanak vissza, akik közül sokan hamarosan újra próbálkoznak. Tavaly háromszázan haltak meg a sivatagban, főleg kiszáradás miatt.
A törvény legvitatottabb pontja szabálysértésből bűncselekménnyé minősítené és egy év börtönnel sújtaná azokat, akik illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban. Az illegális bevándorlók 40 százaléka egyébként olyan külföldi, aki túllépte a vízumában megszabott időt. Ugyancsak felháborodást váltott ki, hogy a tervezet nem csak az embercsempészeket sújtaná háromtól húsz évig terjedő börtönbüntetéssel, de azokat is, akik segítik az illegális bevándorlókat. További szigorítás lenne, hogy a munkáltatóknak egy országos adatbázissal összevetve ellenőrizni kellene alkalmazottaik jogi státusát.
Az amerikai kereskedelmi kamara rendkívüli csalódásának adott hangot a képviselőházi tervezet miatt, amelyet kivihetetlen rendészeti intézkedések halmazának nevezett. Mint hangsúlyozta, a reformnak átfogónak kell lennie, egyensúlyt teremtve a biztonsági és gazdasági-munkaerőpiaci szükségletek között. Az olcsó latin-amerikai munkaerő nélkül a bírálatok szerint
súlyos zavarok keletkeznének egész gazdasági ágakban a mezőgazdaságtól az építőiparon át a vendéglátásig. A gaz egész Amerikát ellepné, hiszen a pázsitot is a bevándorlók nyírják országszerte. A Specter szenátor tervezetébe foglalt vendégmunkásprogram alapján ideiglenes munkavállalói vízumokat adnának ki külföldieknek, akik bizonyítani tudják, hogy munkahelyük biztosított. A vízum három évre szólna, és egyszer újabb három évre meghosszabbítható lenne; csak azok kaphatnák, akik valóban külföldön élnek. A tervezet másik pontja szerint az Egyesült Államokban élő illegális bevándorlók a státusukat, bizonyos feltételek mellett, munkavállalási engedélyt kérve legalizálhatják. A Republikánus Párt konzervatív szárnya ezt azért ellenzi, mert amnesztiát, sőt a jogsértés jutalmát látja benne.
Edward Kennedy demokrata párti és John McCain republikánus párti szenátorok támogatják a szenátusi tervet, amely - mint hangsúlyozzák - számot vet azzal, hogy a gondot nem lehet kizárólag rendészeti úton megoldani. Politikai megfigyelők szerint félő, hogy a csatározásokban és a két ház közötti egyeztetésen elvérzik minden fontosabb kezdeményezés, és a nagy nekibuzdulás lecsillapodásával végül semmi sem változik. Senki sem akar kitoloncolni 11 millió illegális bevándorlót - fogalmazta meg a helyzetet Jeff Flake arizonai szenátor, a vendégmunkásprogram egyik szószólója. A végén szavai szerint megint az lesz, ami volt: "Egyszerűen nem akarunk érvényt szerezni a törvénynek, ez a kis piszkos titok itt." Amerikai konzervatív kommentátorok, mint a Párizs környéki zavargások idején, azzal vigasztalhatják magukat, hogy Amerika még mindig jobban jár a közös nyugati liberalizmusban gyökerező kultúrákból érkező latin-amerikai bevándorlókkal, mint Európa a muzulmánokkal.
MTI