Nyolc és fél ezer újabb munkanélküli egy hónap alatt
A regisztrált munkanélküliek száma február végén 8.608-cal haladta meg a január végi adatot. Így február végén 445.084 munkanélkülit és álláskeresőt regisztráltak - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat internetes címén most közzétett adatokból.
Dátum: 2006-03-14 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:27.422207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 8.608-as többletből az egyes megyék eltérően vették ki a részüket. A legtöbb megyében ez azt jelentette, hogy 1-2 százalékkal volt több a regisztráltak száma februárban, mint januárban.
A regisztráltak száma 2,5-2,9 százalékkal emelkedett Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém és Zala megyében. Győr-Moson-Sopron és Somogy megyében 4 és 5 százalékkal volt több a regisztráltak száma.
Három térségben, Baranya, Somogy, Zala megyében 2,9-3,7 százalékponttal volt magasabb a ráta most, mint négy évvel korábban.
MTI - fidesz.hu