Kétkulcsos szja-t tervez a Fidesz
A Fidesz kormányra kerülése esetén kétkulcsos személyi jövedelem adót vezetne be; az általános kulcs 13 százalékos, a felső pedig 15-20 százalék között alakulna, ami az a jelenlegi szja-terhelést a felére csökkentené - mondta Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere a VOSZ gazdasági konferenciáján kedden Budapesten.
Dátum: 2006-03-14 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:28.054093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A VOSZ kétnapos gazdasági konferenciáján a vállalkozók képviselői a négy parlamenti párt vezetőjét hallgatták meg gazdasági elképzeléseikről. A kétnapos konferencia utolsó előadójaként Orbán Viktor helyett Matolcsy György ismertette a Fidesz programját.
Matolcsy György közölte: a Fidesz 2006 és 2020 közötti időszakra új nemzetstratégiát alkotott meg, ennek négy fő célja: egy népesedési és egészségügyi fordulat véghezvitele, a Kárpát-medence gazdasági egységének megteremtése, valamint a biztonság megteremtése minden területen. Ezekkel a volt gazdasági miniszter szerint meg lehet célozni, hogy Magyarország 2020-ra elérje az EU akkori átlagos színvonalát.
A gazdaságpolitikai fordulat fő elemeként említette a Fidesz politikusa az egyensúly helyreállítását, a növekedési elsőség visszaszerzését a régióban, az államadósság növekedésének megállítását a GDP-hez mérten, valamint azt, hogy az ország versenytársaival egy időben csatlakozzon az eurózónához.
Hangsúlyozta: vissza kell állítani a magyar gazdaságpolitika hitelességét és kiszámíthatóságát. Az elmúlt 4 évben a hibás árfolyam- és gazdaságpolitika miatti hitelességromlás 1.000 milliárd forintba került az országnak - állította.
Matolcsy György szerint 2002-2006. között valamennyi makrogazdasági mutató romlott, szemben az 1998 és 2002 közötti időszakkal. Hozzátette, hogy az EU-ban Magyarországon a legmagasabb az ikerdeficit, ami sebezhetővé teszi a gazdaságot. Ezért a volt gazdasági miniszter közmegegyezésen nyugvó gazdasági fordulatot sürgetett.
A Fidesz gazdaságpolitikai programjából említést tett a tb- járulék csökkentéséről a jelenlegi 29 százalékról 19 százalékra . Hangsúlyozta: csak jelentős járulékcsökkentéssel érhető el, hogy 4 év alatt 500 ezer új, jelentős részében részmunkaidős, adózó munkahely jöjjön létre, és a munkahelyteremtést nevezte az egyetlen járható útnak a költségvetés rendbetételére.
Ismertetése szerint a Fidesz új Széchenyi-tervet vezetne be, amelyben a kis- és középvállalatok számára 1.000 milliárd forintot különítenének el vissza nem térítendő támogatásként, és további 500 milliárd forintot szánnak egy foglalkoztatási alap megvalósítására.
Az uniós támogatások harmadát a Fidesz az új Széchenyi-tervbe csoportosítaná, és felét a második Nemzeti Fejlesztési Tervbe, döntően infrastrukturális beruházásokra.
A szükséges reformok közé sorolta Matolcsy György az adminisztratív és ügyintézési területek, az egészségügy, az oktatás, valamint az önkormányzat és az állam átalakítását.
"Az eurót 2010-ben, jó árfolyamon kell bevezetni" - jelentette ki Matolcsy György. Hozzátette: ha a mai magyar makro- és mikrogazdasági folyamatok nem változnak, az átváltási árfolyamot a piac kényszeríti ki, ami közelebb lehet a 330 forintos euró árfolyamhoz, mint a 250-hez.
A jelenlévő vállalkozók kérdéseire válaszolva kifejtette: nem tud róla, hogy a Fidesz programjában visszaállamosítás szerepelne.
Úgy vélte, hogy jelenleg egyenlőtlen a versenyhelyzet a külföldi és a magyar tulajdonú cégek között. "Tudomásul kell venni, hogy a patriotizmus Európában teret hódít" - mondta.
Demján Sándor, a VOSZ elnöke záróbeszédében hangsúlyozta: a vállalkozók azt szeretnék, ha a hosszú távú elképzelésekben a pártok a közmegegyezésre törekednének. Felhívta a figyelmet arra, hogy a két napon meghallgatott 4 pártprogram, bár elnevezésében gyakran a másikétól "merőben eltérő" koncepciót vázol fel, mégsem tiltakozott senki a VOSZ 10 pontban megfogalmazott programja ellen. Arra bíztatta a politikusokat, hogy ami "jó a másik programjában azt vegye át". Hozzátette: a magyar gazdaság alapvetően rendben van, csak a politikusok ólomcsizmát adtak rá".
A Fidesz állami támogatás juttatásáról elmondta, hogy nem tartja szerencsésnek a kamatmentes, vissza nem térítendő támogatási formát. Amennyiben erre mégis sor kerül, azt javasolta, hogy az érdekképviseleteket vonják be a szubvenciók elosztásába, hogy az ne válhasson politikai jutalommá.
A VOSZ elnöke elmondta, hogy 10 pontos elvárásukkal valamennyi pártot egyenként felkeresik, és a személyes konzultációk után pontozzák a pártokat.
MTI - fideszfrakcio.hu