Orbán: "légből kapottak" a Debreczenit ért találgatások
Orbán Viktor "légből kapottnak" tartja a Debreczeni József ügynökmúltjával kapcsolatos találgatásokat. A Fidesz elnöke erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt kérdésre válaszolva.
Dátum: 2006-03-14 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:31.271794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Én azokat a mendemondákat, amelyek az ő személyéről lábra kaptak, egész egyszerűen nem hiszem el, én ismerem őt (...)kizártnak tartom, hogy ne a rendszerváltók oldalán foglalt volna mindig helyet" - mondta a politikus, jelezve, hogy "légből kapottnak" érzi a közírót ért találgatásokat.
Mint mondta, ugyanakkor sajnálja, hogy egy olyan ember, aki értékes tagja volt a jobboldalnak, a polgári erőknek, "lassan, de biztosan átsodródott, átállt a szocialistákhoz", és az ő kampányukat erősíti.
Orbán Viktor arra a felvetésre, hogy egyes sajtóhírek szerint Debreczeni Józsefet miatta bocsátották el a Magyar Televíziótól, úgy válaszolt: az MTV csonka kuratóriumában a Fidesz nem vesz részt, így sem formális, sem informális befolyásuk, pozícióik nincsenek a köztévében. "Ami a televízióban történik azt a Fidesz egész egyszerűen elszenvedi, tehetetlenül, fájdalommal, de elszenvedi" - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu