Tajvan felszólította Pekinget, hogy hagyjon fel az "egy Kína illúziójával"
Tajvan felszólította kedden Pekinget, hogy hagyjon fel a sziget és az anyaország egységét hirdető "egy Kína"-elmélet "illúziójával", az ezzel kapcsolatos "kíméletlen" megjegyzésekkel és politizálással.
Dátum: 2006-03-14 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:31.514615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Felszólítjuk Kínát, hogy a Tajvannal való békés egymás mellett élés érdekében mondjon le a katonai eszközök (Tajvannal szembeni) alkalmazásáról, és azonnal állítsa le az elszakadásellenes törvény hatályba léptetését" - jelentette ki keddi tajpeji sajtóértekezletén Joseph Vu, a kínai-tajvani kapcsolatokért felelős kormányhivatal elnöke.
Az úgynevezett elszakadásellenes törvény - amelyet 2005 márciusában fogadott el a pekingi parlament - kilátásba helyezi katonai erő alkalmazását arra az esetre, ha Tajvan kinyilvánítaná függetlenségét. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök egy keddi sajtóértekezletén az általa szakadárnak minősített jelenlegi tajvani elnök politikájával kapcsolatban kijelentette, hogy országa hajlandó "szembenézni bármilyen fejleménnyel".
MTI - fidesz.hu