Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kizárhatják hazánkat a kohéziós alapból

Bekövetkezhet, hogy kizárják Magyarországot a kohéziós alapból, és ezzel több száz milliárd forinttól esne el az ország, de az Európai Unió ezt az eljárást még nem folytatta le - mondta Áder János kedden a Balassagyarmaton tartott választási nagygyűlés előtt az MTI-nek.


Dátum: 2006-03-14 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:35.323816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: van rá jogi lehetősége az uniónak, hogy azokat az országokat, amelyek nem tartják be a saját maguk vállalásait, kizárja a kohéziós alapokból. Ebben az esetben leállnának azok a fejlesztések, amelyeket uniós forrásból lehetne megvalósítani.

"Ha ezt befagyasztják, az Magyarországnak nagyon súlyos veszteséget jelent, jobb is erre nem gondolni" - fogalmazott a frakcióvezető. Arra, hogy ezt hogyan lehet elkerülni, úgy válaszolt: kormányváltással.

Áder János a kormányt hibáztatta, amiért az ország nem tudta teljesíteni a Brüsszelnek 2002-ben beterjesztett célokat; a költségvetési hiány 2003-ban másfélszerese volt a tervezettnek, 2004-ben kétszerese, 2005-ben pedig háromszorosa.

A nagygyűlésen a kormány ígéreteit kérte számon a fideszes politikus, így többek között az egészségügyi dolgozók hűségjutalmát, az ingyenes szívgyógyszert, a parlagfűvel fertőzött területek egynegyedére csökkentését.

Az élelmiszerbiztonság kérdésére kitérve úgy fogalmazott, Magyarország azért válhatott Európa élelmiszeriparának szemétlerakó telepévé, mert bár megtehetnénk, hogy a hozzánk érkező élelmiszerekre ugyanolyan szigorú előírásokat alkalmazunk, mint a nálunk gyártottakra, hiányzik ehhez a politikai akarat. Nem is lesz ez meg mindaddig, amíg új, polgári kormánya nem lesz az országnak - tette hozzá.

Áder János a kormány ígéreteit és azok teljesítését egy dakota közmondással példázta: "A hazugság kétszer körbehaladja a földet, amikor az igazság még csak a cipőfűzőjét köti be."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek