Pelczné: "Ezek az emberek nem reformerek voltak"
Kádár bukása után a magukat nagy reformereknek tartó Horn, Kovács, Lendvai, Medgyessy, Gyurcsány nevű emberek ott álltak a kormányrúdnál, és nem érezték a pillanatot alkalmasnak 1989-ben, hogy március 15-ét nemzeti ünneppé nyilvánítsák - mondta Pelczné Gáll Ildikó kedden Miskolcon.
Dátum: 2006-03-14 20:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:36.538144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP általa nevesített személyiségeiről szólva a Fidesz alelnöke megjegyezte: "ezek az emberek nem hogy reformerek nem voltak, hanem az utolsó pillanatig kiszolgálták a szovjet hatalmat".
A politikus ugyanakkor azt is elmondta: "ne veszítsük szem elől, nagy dolgokat csak akkor vittünk véghez, ha az egész nemzet bekapcsolódott a történésekbe, az elmúlt háromszáz évben semmit nem értünk el egymástól elszakítottan, csak akkor voltunk eredményesek, ha összefogtunk, és erőinket egyesítettük".
A forradalom történetéhez mindig hozzátartozik az összetartozás, az együttérzés.
Nem akad olyan magyar ember, aki ne tudná, mit ünneplünk, március 15-e egészen a szovjet megszállásig a legragyogóbb ünnepünk volt, és az ma is - hangoztatta a Fidesz alelnöke mintegy másfélszáz ember előtt a miskolci Petőfi szobornál megtartott beszédében.
Pelczné Gáll Ildikó azt mondta: azok a napok meghozták a magyar nemzet számára mindazt, amire Mohács óta hiába áhítozott az ország.
A politikus hangsúlyozta, hogy a forradalmak története a magyar szolidaritás története.
"Szabad ember az, aki választhat, mert van választási lehetősége, szabad ember az, aki képes élni a választás lehetőségeivel, mert tudja, hogy mit akar, merre tart" - hangoztatta.
Április 9-én újra megadatik a választás lehetősége, ha megvan bennünk a hétköznapok állhatatossága, akkor képesek leszünk élni a rendkívüli pillanatok kínálta lehetőséggel, hogy hol a helyünk, és felismeri, hogy mi a feladatunk - mondta a Fidesz alelnöke Miskolcon.
MTI - fidesz.hu