Lemondott házelnöki tisztségéről Nastase volt román kormányfő
Lemondott szerdára képviselőházi elnöki tisztségéről szerdára virradóra a korrupcióval vádolt Adrian Nastase volt román kormányfő.
Dátum: 2006-03-15 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:39.711969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nastase egyúttal leköszönt az ellenzékben lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöki tisztségéről is, párttagságát azonban megtartja. Döntését éppen a pártvezetés több órás ülését követően jelentette be.
A volt román miniszterelnök, aki e posztot 2002 és 2004 között töltötte be, majd 2004 novemberében sikertelenül pályázott az államfői tisztségre, azután mondott le, hogy a PSD területi vezetői bukaresti ülésükön távozása mellett foglaltak állást. Ez utóbbiak ugyanis úgy vélték, hogy Nastase egymillió dolláros, egyik nagynénjétől kapott öröksége körüli ellentmondások, valamint az ellene korrupciógyanúk miatt indított ügyészségi vizsgálat rontották a párt tekintélyét. A felmérések szerint nagyot zuhant a PSD népszerűsége, a januári 32 százalékról 20 százalékra.
Adrian Nastase elfogadta a párt vezetőinek döntését, ugyanakkor úgy vélekedett: bűnbakot kerestek, akit felelőssé tehetnek a párt válságáért.
A román főügyészség korrupció-ellenes osztálya szerint Nastase áron alul vásárolt meg egy telket és egy lakást Bukarest központjában és ezért cserébe az érintett cég vezetőjét fontos posztra nevezte ki a közmunkaügyi minisztériumban.
MTI - fidesz.hu