Újabb 12 embert kellett kitelepíteni
Három településen újabb 12 embert kellett kitelepíteni belvízzel elöntött házukból az elmúlt 24 órában - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-vel.
Dátum: 2006-03-15 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:40.293764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hajdú-Bihar megyei Derecskéről ketten, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádvécséről heten, a Pest megyei Törtel településen hárman kényszerültek elhagyni otthonukat. Eddig összesen 190 embert telepítettek ki a belvíz miatt, 30 településen 43 ingatlan vált lakhatatlanná. A belvízzel elöntött terület nagysága 241 ezer hektár. A szóvivő elmondta, hogy szerdán mintegy ezren - önkormányzati dolgozók, vízügyi szakemberek és tűzoltók - dolgoznak országszerte a belvízkárok elhárításán.
Dobson Tibor szerint árvízveszély sehol sem fenyegeti a lakosságot. A hóakadályok is megszűntek, az országban minden út járható és valamennyi település megközelíthető. Batiz András kormányszóvivő kedden jelentette be, hogy a kormány 810 millió forintot szabadít fel a költségvetés általános tartalékából az ár- és belvíz elleni védekezésre.
MTI - fidesz.hu