Látszólag mindent elértünk, amit 1848-ban akartak
A nemzet bizalmáról beszélt szerdán Debrecenben, a nemzeti ünnepen Kósa Lajos, aki rámutatott: a rendszerváltás utáni miniszterelnököket tekintve nem áll jól az ország.
Dátum: 2006-03-15 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:42.350583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem elég a hatalmat megszerezni, a nemzet bizalmát is el kell nyerni hozzá, e nélkül a hatalom gyenge, kapkodó, hamis" - fogalmazott Debrecen polgármestere a Kossuth szobornál rendezett március 15-i ünnepségen.
Petőfit idézve mondta, hogy a respublika jelszava a tiszta erkölcs, majd hozzátette: ha ez nincs meg, nincs köztársaság, nincs meg a nemzet bizalma, s ekkor a nemzet ügye rosszul áll. Feltette a kérdést: megvan-e a nemzet bizalma, a mostani rendszer, a mostani kormány iránt. Felidézte a legutóbbi népszavazást, amikor - szerinte - a magyar nemzet mutatott hátat határon túli testvéreinknek a kormány buzdítására. "Ez nem jó út, hogy a bizalom meglegyen a mostani kormány iránt" - mondta.
Kósa Lajos elmondta: látszólag mindent elértünk, amit 1848-ban akartak - demokrácia, köztáraság, szabadság -, de csak a szimbólumok szintjén. Felsorolta a rendszerváltás utáni miniszterelnököket. Szavai szerint volt orvos-történész, volt pufajkás, volt diákvezér, aki 1989-ben a szovjet csapatok távozására szólított fel, volt besúgó ügynök és "milliárdos ügyeskedő, akit azért nem vonnak eljárás alá, mert elévültek a bűncselekményei", követték egymást. Öt miniszterelnök, nem állunk valami jól - tette hozzá.
"A jog előtti egyenlőséget nem sikerült megteremteni (...), akinek van pénze, befolyása az sok mindent megtehet" - fogalmazott az ellenzéki politikus. Végezetül ismételten a tiszta erkölcsre hívta fel a hallgatóság figyelmét Kósa Lajos mondván: megvesztegethetetlen jellemre van szüksége az országnak, hogy a nemzet bizalma meglegyen az országához, a kormányához. "Magyarország sorsa csak ekkor fordulhat jobbra" - zárta megemlékezését a debreceni polgármester.
MTI - fidesz.hu