Összefogni a kishitűség ellen
Tizenhat évvel a rendszerváltás után változásra van szükség, le kell zárni, ami eddig volt, mert az már nem szolgálja a jövőnket - mondta a Fidesz alelnöke a szövetség március 15-i megemlékezésén szerdán, a budai Várban.
Dátum: 2006-03-15 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:45.110238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az az öntudat, egység és önfeláldozás fontos most is, mint ami 1848-ban volt az: Európának erős nemzetekre, gazdag kultúrájú népekre van szüksége - jelentette ki Schmitt Pál a több tízezres hallgatóság (MTI-becslés) előtt. Elmondta: az elmúlt időszakban "átvitt értelemben rabjai lettünk a magunk megkeseredettségének, kishitűségének", ez most az ellenség, ami ellen össze kell fogni.
Schmitt Pál rámutatott: a Fidesz az elmúlt években igazi közösséggé kovácsolódott, és hogy jó úton jár, azt az európai parlamenti választáson, valamint a két időközi országgyűlési választáson aratott győzelme bizonyítja. "Készen állunk felelős tettek végrehajtására" - fogalmazott a Fidesz alelnöke.
Elhangzott, hogy a Fidesz nemcsak választást akar nyerni, hanem hazát és nemzetet is. Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy minden korosztály erejében hisznek, de legfőképpen a fiatalokban, ők állhatnak a változás élére.
A Fidesz rendezvényén felszólalt Borókai Gábor, a Heti válasz című hetilap főszerkesztője, aki azt mondta, Magyarországon ma nincs médiaegyensúly, nem teljes a sajtószabadság, és ennek megváltoztatásához szerinte sikeres vállalkozókra és jó újságírókra van szükség a jobboldalon.
"Magyarországot a média szempontjából ma nem sorolják a jobb helyek közé" - jelentette ki a szónok -, majd így folytatta: a sajtó tekintélyes része jelenleg "az ellenzék vegzálásában éli ki magát", ahelyett, hogy a hatalmat figyelné és ellenőrizné, így "amíg a baloldal van hatalmon, a kormány nyugodtan matathat". Kiemelte, hogy a baloldalon sokkal több a pénz és a médiafelület, emellett problémának nevezte azt is, hogy alig van magyar tulajdonú tájékoztatási eszköz az országban. Utóbbi vonatkozásában azt mondta, a külföldi tulajdonos sohasem lesz híve a patrióta gazdaságpolitikának.
A Fidesz március 15-i rendezvényén a színpadról a közönség közé eresztettek egy három részből álló, hetvenöt méter hosszú nemzeti lobogót. Az ünnepségen fellépett többek között Varga Miklós énekes és Kaszás Attila színművész, és rövid beszédet mondott Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester.
A színpadra szólított politikusok és szimpatizánsok között volt Schmittné Makrai Katalin, a szövetség nőtagozatának vezetője, Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Martonyi János volt külügyminiszter, Balázs Fecó zenész, Pitti Katalin operaénekes és Mészöly Kálmán egykori labdarúgó.
MTI - fidesz.hu