Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

150 ezren vettek részt a Fidesz ünnepi rendezvényén

Százötvenezren vettek részt a Fidesz március 15-i rendezvényén - közölte Selmeczi Gabriella, a Szövetség szóvivője szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-15 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:46.096855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ez volt a legnagyobb lélekszámú megemlékezés a mai nap folyamán" - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a budai vár aljában, a Dózsa György téren rendezett nagygyűlésen egy 75 méter hosszú zászlót húztak ki, amely - szavai szerint - a magyar szolidaritást és a nemzet együvé tartozását fejezte ki. "Így 150 ezer ember élte át egyszerre a magyar összetartozás élményét" - fejtette ki a szóvivő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek