Kínos tények
Magyar Bálint számára roppant kínos tények derültek ki 2003-as villabotrányával kapcsolatban annak a személyiségi jogi pernek a tárgyalásain, amelyet az oktatási miniszter indított a Magyar Demokrata főszerkesztője, Bencsik András, illetve az újság korábbi és jelenlegi kiadója ellen - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Róth Miklós, az alperesek jogi képviselője.
Dátum: 2006-03-16 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:49.203790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Például kiderült, hogy Magyar Bálint csupán fiktíven jelentkezett be a tulajdonában lévő, XVII. kerületi családi házba, amelynek még a pontos címét sem tudta megmondani a bíróságon. Ráadásul arra is fény derült, hogy a tárcavezető megtévesztette a földhivatalt, amikor ugyanezen ingatlan tulajdonjogának soron kívüli bejegyzését kérte.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu