Koncert a Párizsi Magyar Intézetben
Az 1848-as forradalom 148 évfordulóján a Palya Bea Quintet adott nagy sikerű, teltházas koncertet szerda este a Párizsi Magyar Intézetben (PMI).
Dátum: 2006-03-16 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:49.496772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A PMI több helyszínén több százan ünnepeltek együtt március 15-e alkalmából. Az óriási érdeklődés miatt az ünnepségről kiszorultak egy része óriásvetítőn követhette az ünnepséget az épület földszintjén.
Ecsedi-Derdák András igazgató szavai után Erdős André nagykövet tartott ünnepi beszédet, aki egyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetét is tolmácsolta a franciaországi ünneplőnek, miszerint március 15-e a 15 milliós magyar közösség egyik legfontosabb, történelmét meghatározó napja.
Ezt követően az egybegyűlteknek a Palya Bea Quintet adott jó hangulatú koncertet moldvai és bolgár népdalokból, megzenesített versekből, valamint Weöres Sándor Psyché című művének Gryllus Samu által megzenésített változatából összeállított műsorával. A népszerű népdalénekesnő elmondása szerint az 1848-as forradalom egyik legfontosabb jelszavát, a szabadság gondolatát megragadva szerette volna a nemzeti ünnepet mindenki számára személyesebbé varázsolni.
A koncert után Palya Bea az MTI-nek elmondta: ez volt a harmadik fellépése Párizsban, ahol az utóbbi öt évben összesen másfél évet töltött kisebb periódusokban keleti zenei tanulmányokat folytatva. A művészete számára nagyon fontos szívbéli és lelki ösztönösséget a köztudatba hirtelen berobbant, egyre népszerűbb énekesnő franciaországi tartózkodásai során találta meg, amelyből az "adni tudása" megszületett.
Palya Bea a napokban írt alá lemezszerződést a párizsi Naive kiadóval. A következő félévben az énekesnő és a kvintett többi tagja; Lukács Miklós (cimbalom), Szokolay Dongó Balázs (fúvós hangszerek), Novák Csaba (nagybőgő), Dés András (ütőhangszerek) a várhatóan az év végén megjelenő francia lemeznek az anyagán fog dolgozni, amelyen Palya Bea franciául is énekel.
A PMI március 15-e alkalmából először nyitotta meg a párizsi belvárosra néző körpanorámájú tetőteraszát a nagyközönség számára, ahol Kaczander Orsolya fuvolaművész játékát hallgathatták az ünneplők, míg az épület földszintjén az óriáskivetítőn Budapestről összeállított némafilmrészletek és hangulatképek kerültek bemutatásra.
MTI - fidesz.hu