Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hol működik, hol nem a választási kódex

Sérült a pártatlan és objektív tájékoztatás a jelöltek bemutatása során - állította a Fidesz kaposvári szervezetének elnöke helyi sajtótájékoztatóján. Mátrai Márta ezt annak kapcsán fogalmazta meg, hogy a polgári összefogás egyik kaposvári körzetben induló jelöltjét megfosztották attól a lehetőségtől, hogy bemutatkozzon a városi televízióban.


Dátum: 2002-10-07 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:46.638482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz városi elnöke az esetet ismertetve elmondta, jelöltjüknek a pártok közötti sorsolás eredményeként éppen akkor kellett volna bemutatkoznia a televízióban, amikor Orbán Viktor a polgári kormány miniszterelnöke jelenlétével lakossági fórumon mutatták be a Fidesz kaposvári polgármesterjelöltjét és a képviselőjelölteket. Mint kifejtette, tekintettel erre, valamint hogy két nappal korábban az SZDSZ megyei elnöke, kaposvári képviselőjelölt - egyéb elfoglaltságra való hivatkozással - lehetőséget kapott programjának ismertetésére videofelvételről, kérték, hogy ezt a jelöltjük is megtehesse.

- Ehhez azonban a körzetben képviselőjelöltet indító Magyar Szocialista Párt és a Somogyért Egyesület az utolsó pillanatban nem járult hozzá - fűzte hozzá Mátrai Márta. Közölte, az elutasítást a pártok és a városi televízió által aláírt választási kódexben foglaltakkal indokolták, amely szerint csak személyesen, élő adásban mutatkozhatnak be a jelöltek. Mivel ezt megelőzően egy másik jelölt esetében ettől eltértek, tisztességtelen volt a választási kódexre hivatkozva megfosztani a jelöltünket a bemutatkozástól - fogalmazott a Fidesz kaposvári szervezetének elnöke. Az SZDSZ jelöltjének videofelvételes bemutatkozására azt követően került sor, hogy a televízió ehhez megszerezte valamennyi érintett párt hozzájárulását, köztük a Fideszét is. Ugyanígy jártak el a Fidesz városi elnöke által sérelmesnek tartott eseten is, ám az adott körzetben jelöltet indító szervezetek - MSZP, Somogyért Egyesület - egyike sem adott felmentést a választási kódex kötelme alól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek