Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington kész megelőző csapást mérni Iránra?

Iraki nehézségei ellenére az Egyesült Államok továbbra is kész megelőző csapást mérni azokra az államokra, amelyek fenyegetést jelentenek reá nézve, s ezek közül Irán lehet a legveszélyesebb - idézett a The Washington Post a Fehér Ház egy új dokumentumából, amely az amerikai nemzetbiztonsági stratégia kérdéseivel foglalkozik.


Dátum: 2006-03-16 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:55.164975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A washingtoni lap előre közölt részleteket a csütörtökön nyilvánosságra hozandó dokumentumból.

Az amerikai külügyminiszter "a terroristák központi bankjának" nevezte csütörtökön Iránt. Nem elég, hogy hazudott Teherán a világnak nukleáris tevékenységeit illetően, és megszegte az atomsorompó-szerződést, még "a terroristák központi bankjának" szerepét is eljátssza - mondta az ausztráliai látogatáson tartózkodó Condoleezza Rice, miután találkozott ausztráliai kollégájával, Alexander Downerrel. Kijelentette: bízik benne, hogy a Biztonsági Tanács rá tudja kényszeríteni Iránt az atomprogramjával kapcsolatos tárgyalások felújítására.

Oroszország és Kína továbbra is diplomáciai megoldást szorgalmaz az iráni atomprogrammal kapcsolatos válságban, annak ellenére, hogy már az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került az ügy - fejtette ki csütörtökön Szergej Razov, Oroszország pekingi nagykövete, miután tanácskozott az iráni kérdésről Li Huj (Li Hui) kínai külügyi államtitkár-helyettessel. Razov közölte: az iráni és az észak-koreai atomprogram ügye szerepel Vlagyimir Putyin orosz és Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök jövő héten esedékes pekingi tárgyalásának témái között.

Ugyancsak az iráni válságról szólva, II. Abdalláh jordániai király óvott a katonai erő alkalmazásától. Egy Irán elleni támadás "felrobbantaná az egész térséget", következményei beláthatatlanok lennének - mondta egy nyugati hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Úgy vélekedett: a diplomáciai megoldásnak nincs alternatívája.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek