Parlamenti zászlócsere kétszázmillió lejért
A román parlament épületén levő zászlót az idén tizenhatszor cserélték le, ez eddig mintegy 200 millió lejébe került a képviselőháznak. Georgeta Ionescu, a képviselőház főtitkára elmondta, a zászlót az időjárás miatt kellett cserélgetni.
Dátum: 2006-03-16 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:57.536261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alsóház főtitkára egy tanulmány elkészítését kérte azzal kapcsolatban, hogy a kifüggesztett zászlókat gyártsák erősebb anyagból. "Felhívást intézünk a zászlógyártókhoz, segítsenek, hogy erősebb anyagból készült zászlókat függeszthessünk ki a parlament épületére. Kínos minden héten lecserélni a zászlókat" - mondta Georgeta Ionescu.
hirek.ro - fidesz.hu