Hiánypótló könyvtár Révkomáromban
Megnyitották a révkomáromi Kempelen Farkas Társaság idegen nyelvű tudományos könyvtárát, amelyet a Tiszti Pavilonban rendeztek be. A könyvtár létrehozását Matolcsy György - az Orbán-kormány gazdasági miniszterének - háromszáz kötetes ajándéka alapozta meg.
Dátum: 2006-03-16 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:23:58.113392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A könyvtárban többek között a természettudomány, a társadalom, a jogtudomány, a közgazdaságtan, valamint az informatika körébe tartozó angol és német nyelvű szakirodalomat képviselő könyvek kerültek elhelyezésre, melyeket szlovák és magyar nyelven írott kötetek egészítenek ki - tájékoztatott Bara Zoltán, a társaság elnöke. A könyvtárat elsősorban a fiatal szlovákiai magyar kutatókat, doktoranduszokat és tudományos dolgozókat tömörítő polgári társulás tagjai használhatják , de emellett az egyetemistákat is szolgálja, akiknek ezentúl nem szükséges egy jó szakirodalomért külföldre utazniuk.
A Kempelen Farkas Társaság 2000 márciusában kezdte meg működését, az egyetemek és főiskolák egzisztenciális gondjaira adott válaszként. Alapítói azzal a szándékkal hozták létre, hogy megfelelő feltételeket teremtsenek a felsőoktatásban részt vevő magyar diákok és fiatal kutatók kutatási tevékenységéhez. A társaság március folyamán egy magyar-angol nyelvű kiadványt jelentet meg, mely előző évi kutatási eredményeiket összegzi. A társaság éves tevékenységi körén belül évente más-más témájú kutatási pályázatot írnak ki. Az elmúlt évben a szlovákiai adórendszer, a szociális rendszer és az egészségügy reformja volt feldolgozandó téma. Ebben az évben többek között a családtámogatásról és a nők helyzetéről, valamint a szlovák energiapolitikáról lesz szó.
Hídlap