Visszavonták a csaláson ért őssejtkutató engedélyét
A dél-koreai egészségügyi minisztérium visszavonta a korábban "a klónozás úttörőjének" tartott, de csaláson ért Hvang Vu Szuk őssejtkutatási engedélyét.
Dátum: 2006-03-16 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:02.878675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minisztérium annak ellenére megtette ezt, hogy Hvang kérte: várjanak a visszavonással addig, amíg a nyomozás be nem fejeződik az általa állítólagosan elkövetett tudományos hamisítás ügyében. A tudóst már kihallgatta a nyomozóhatóság, de ennek eredményéről semmit nem közöltek eddig.
A professzort korábban nemzeti hősnek tekintettek Dél-Koreában, és 2002-től kezdődően 40 millió dollár állami támogatást kapott. Tavaly megkapta az államtól "a legfőbb tudós" címet. December végén azonban egy független bizottság megállapította a hamisítás tényét azzal a két tudományos cikkével kapcsolatban, amelyet 2004-ben, illetve 2005 májusában publikált.
Egy idén januári vizsgálat ugyancsak azt állapította meg, Hvang manipulálta a cikkekben szereplő adatokat, hogy elhitesse: tizenegy, azonos génállományú utódot vontak ki egy donor őssejtjeiből.
A szöuli egyetem hivatalos vizsgálóbizottsága jelezte: semmifajta bizonyítékot nem talált arra vonatkozóan, hogy Hvang és munkacsoportja olyan őssejteket hozott volna létre, amelyek egy bizonyos személy DNS-ének felelnének meg. Ezért bejelentették, hogy a tudóst megfosztják a munkásságáért neki odaítélt valamennyi címtől.
Az egyetemi bizottság viszont nem kérdőjelezte meg Hvang egy másik jelentős munkáját. Bizonyítékot talált arra, hogy a professzor 2005 augusztusában a világon először klónozott kutyát, egy Snuppynak elnevezett afgán agarat.
MTI - fidesz.hu