Deutsch-Für Tamás: Provokatív kampányt folytat Gyurcsány
Gyurcsány Ferencnek az a stratégiája, hogy a valóság szomorú tényeit meghazudtolva a nagy jólétre hivatkozó provokatív kampányt folytat, ami nagyon sok ember csüggedtségét, indulatát váltja ki - mondta Deutsch-Für Tamás, az Országgyűlés alelnöke szerdán Kecskeméten.
Dátum: 2006-03-16 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=52684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:24:08.538612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hosszú hónapok óta, de különösen a választási kampányban dübörgő jólétről, a nagy jólét jegyében kampányolni, ez bizony provokáció számba megy az emberek körében" - mondta a politikus az ünnepi gyűlés előtt az MTI-nek.
A politikus szerint, "aki úgy érzi, hogy személyes arcul csapása ez a nagy jólét kampány", az ne piros lappal menjen el Gyurcsány Ferenc kampánykörútjaira, ne síppal, dobbal fejezze ki a véleményét.
"Ha mégoly bántónak érezte a kóbor kutyás kijelentését, hát ne kutyaugatást hallatva" vegyen részt Gyurcsány Ferenc rendezvényein - tette hozzá.
Meg van a módja, ami a válasz lehet erre a provokációra,"menjen el április 9-én szavazni, és ott mondjon igent a változásra. Mondjon igent arra a programra, ami valóban hozzásegíthet ahhoz minket, hogy Magyarországon a kedvezőtlen folyamatok kedvező irányba változzanak" - mondta Deutsch-Für Tamás.
A politikus kitért Demszky Gábor ünnepi beszédére; a főpolgármester szerint a budapesti polgárok döntésén múlik, milyen kormányt választ az ország.
Az Országgyűlés alelnöke szerint, "ha valaki azt a jogot akarja magának vindikálni, hogy Budapest döntsön az egész ország sorsáról, akkor ezzel azt mondja, hogy ő budapestiként uralkodni akar az egész országon, lenéz mindenkit, aki nem budapesti".
Nem szabad a gőg, a lenézés hangján beszélnie annak, "aki felelős budapesti vezető", mert az ország mind a 3.200 településén egyenrangú módon döntenek az ország sorsáról - tette hozzá.
A Fidesz kecskeméti ünnepi megemlékezésén részt vett több mint ezer ember a gyűlés után a Kossuth-szoborhoz vonult és elhelyezte az emlékezés virágait.
MTI - fidesz.hu